A popzene világát a nosztalgia hatja át, de vajon miért nem fáradunk bele a végtelenül újraértelmezett Britney- és Mariah-dalokba? Talán azért, mert ezek az ikonikus művészek mindig is képesek voltak valami újat hozni, még ha a régi slágereik újraértelmez

A Z generációs popsztárok egyre nagyobb figyelmet kapnak a mainstream médiában, és nem feltétlenül azért, mert annyira különleges és új hangzású slágerekkel jelentkeznek, hanem épp azért, mert rendkívül nosztalgikus dallamokkal ajándékozzák meg hallgatóságukat. A fiatal tehetségek közül többeket hasonlítanak a kilencvenes évek különböző ikonjaihoz, és meglehet, hogy ugyanaz a recept hozza meg számukra is majd a sikert.

A kilencvenes évek zenei világára visszatekintve sokunknak a pop és R&B műfajának fénykora ugrik be, tele emlékezetes dallamokkal és felejthetetlen előadókkal. Olyan legendák, mint Whitney Houston, Mariah Carey, Christina Aguilera és a hajdani csillag, Britney Spears, mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez az időszak a zene történetének egyik legszínesebb fejezete legyen. Örök klasszikusaik ma már a rádiók elengedhetetlen slágerei, hiszen bármelyik daluk felcsendülése garantáltan megragadja a hallgatóság figyelmét, és sok esetben a hallgatók a készülék mellé tapadva élvezik a nosztalgiát. Ez pedig a mai zenei streaming platformok világában különösen jelentős, hiszen a régi kedvencek folyamatosan újraélednek a fiatalabb generációk körében is, akik szintén felfedezik a múlt kincseit.

Természetesen, a fénykorunk már közel három évtizede kezdődött, és talán úgy tűnhet, hogy a kilencvenes évek énekesnőinek ideje lejárt, már nem ragyognak úgy, mint egykoron a siker égboltján. Azonban ez a megérzés téves, sőt, éppen ellenkezőleg, a fiatal, feltörekvő művészek közül sokan próbálják elsajátítani a régi nagy ikonok technikáit és stílusát, hiszen ezek szinte garantálják a fellépésük sikerét. Ezt a jelenséget a laikusok is észlelhetik, ha megnézik a Z generációs előadóknak, mint például Sabrina Carpenter vagy Tate McRae, a karrierjük alakulását. Mindkét fiatal énekesnő rendkívül gyorsan tűnt fel a zenei színtéren, szinte pillanatok alatt milliós követőtábort építettek ki, dalaikat pedig a legfiatalabbaktól az idősebbekig mindenki lelkesen hallgatja. Külön érdekesség, hogy stílusuk szoros párhuzamot mutat a kilencvenes évek ikonikus énekesnőinek hangzásával; Carpentert gyakran hasonlítják Mariah Carey-hez, míg McRae zenei világát sokan Britney Spearséhez mérik.

Figyelembe véve, hogy a Z generáció tagjainak többsége sosem tapasztalta meg a kilencvenes évek világát, meglepő, hogy éppen náluk köszönnek vissza e korszak legmeghatározóbb zenei stílusai. Ennek azonban van egy logikus magyarázata: ez a generáció különösen fogékony a nosztalgia iránt, és a koronavírus-járvány, valamint a globális gazdasági és konfliktushelyzetek miatt talán ők érzik a legnagyobb késztetést arra, hogy elmeneküljenek a mindennapok szürkeségéből. Az időutazás, még ha csupán elméletben is, remek megoldás lehet erre a célra, különösen néhány régi kedvenc sláger társaságában.

A régi pop, R&B és rap dallamok mára már nemcsak a múlt emlékét idézik fel, hanem élénken hatnak a mai zenei világra is. Az új generációs előadók gyakran merítenek inspirációt a kilencvenes évek végének és a kétezres évek elejének hangzásából, hiszen ezek a stílusok a legközelebb állnak hozzájuk, és itt találják meg a legnagyobb biztonságot. Az alkotási folyamat során képesek kiszakadni a mindennapok szürkeségéből, és zenéjük révén a rajongóiknak is lehetőséget adnak arra, hogy egy pillanatra elfelejtsék a valóság terheit. Egy friss kutatás eredményei szerint a válaszadók 42%-a úgy nyilatkozott, hogy a nosztalgikus zene hallgatása megnyugtatja őket, és segít elvonni a figyelmüket a mindennapi stresszről.

Ez a fiatalabb generáció számára a legfőbb menedék a monoton hétköznapok elől, ahol a valóság szürkesége elől menekülhetnek. Még ha a világ nem is volna ennyire drámai helyzetben, a közösségi média akkor is bőségesen kínálna olyan negatív impulzusokat, amelyek arra sarkallják a fiatalokat, hogy a múlt idillikus pillanataihoz vágyakozzanak.

Ez az érzés a Z generációs előadók, mint például Tate McRae, munkáiban is felerősödik. Tate pörgős, elképesztően jól koreografálható slágerei teljes mértékben idézik Britney Spears ikonikus stílusát, ezzel pedig szinte "kenyérre kenik" a rajongókat. A színpad másik oldalán ott van Sabrina Carpenter, aki Mariah Carey-hez hasonlóan lenyűgöző vokális skálájával hívja fel magára a figyelmet. Szövegeivel határozottan sarokba állítja a férfiakat, miközben minimalista, mégis figyelemfelkeltő ruhákban táncol. Mindkettőjük munkáján érezhető a kilencvenes évek erőteljes hatása, ami nosztalgikus hangulatot teremt, és ezáltal rendkívül vonzóvá teszi őket és dalaikat a közönség számára.

Érdemes mellettük megemlíteni Billie Eilisht és Olivia Rodrigot is, akik inkább a "sad pop" vonalát képviselik Fiona Apple és Avril Lavigne után szabadon. Billie Eilish esetében a lírai mélység és a melankólia ötvöződik abban a nonkonformista imidzsben, ami pár évtizeddel ezelőtt még Apple-nek hozott sikert a konyhára. Rodrigo a Lavigne által népszerűvé tett lázadó pop hullámait lovagolja meg, érzelmileg rendkívül intenzív, dühvel és haraggal teli, mély szívfájdalmakról szóló dalokat dob piacra, amikért megőrülnek rajongói.

A nosztalgia hatása az emberi agyra megosztja a közvéleményt: sokan úgy vélik, hogy e visszatekintés pozitív élményeket hozhat, míg mások szerint inkább egyfajta illúziót teremt. Az utóbbi időben egyre több régi sláger került újra reflektorfénybe, ami csak tovább erősíti a múlt iránti vonzalmat. Egyes szakértők azt állítják, hogy a nosztalgia manipulálja az agyunk működését, hamis biztonságérzetet nyújtva. A fiatalabb generációk különösen fogékonyak lehetnek erre, hiszen az internet világában nőttek fel, ahol a gyors és intenzív ingerek dominálnak. A nosztalgia-ellenes nézőpont szerint a jelen zűrzavara valóságos, míg a múlt iránti sóvárgás inkább a biztonság és a egyszerűség iránti vágyból ered, nem pedig abból, hogy a régi idők valóban jobbnak bizonyultak volna.

Mások viszont egyenesen hasznosnak tartják a nosztalgiázást, nem feltétlenül tartják görcsös múlthoz való ragaszkodásnak, inkább

A közelmúltban a felület egyre inkább a kilencvenes évek zenéjének felé fordul, lehetőséget teremtve ezzel a régi slágerek reneszánszának megélésére. Nosztalgikus hangzásuk vonzereje miatt a fiatalok körében egyre népszerűbbek. Ahogy a feltörekvő zenei publicista, Akachi is megjegyzi: "Ez a platform lehetőséget nyújt arra, hogy a zenei élményeket új megvilágításba helyezzük, így a zene valóban globális, időtlen és közös élménnyé válik."

A Z generációs művészek célja lényegében az, hogy újraértelmezzék a '90-es évek érzelmi mélységét, őszinteségét és különlegességét. Ezt gyakran tudatosan teszik, hiszen dalaikban és videoklipjeikben szándékosan megidézik ennek a korszaknak a hangulatát, így teremtve meg saját, egyedi stílusukat. Azáltal, hogy a múlt emlékeit modern köntösbe öltöztetik, egy újfajta kapcsolatot alakítanak ki a hallgatókkal, akiknek ez a nosztalgia egyfajta hidat képez a régi és az új között.