A Nyugat szinte katonai precizitással költi el a pénzt, míg Ukrajnában a milliárdok eltűnése egyfajta ipari méretű művészetté vált.

Soha nem tapasztalt mértékben áramlott a nyugati finanszírozás és fegyverzet Kijev irányába. Az Európai Unió és az Egyesült Államok dollár- és eurómilliárdokkal támogatták Ukrajna fennmaradását, azonban a botrányok sora arra figyelmeztet, hogy a jelentős összegek tetemes része nem a háborús erőfeszítésekhez, hanem gyanús szereplők zsebébe vándorolt.

Az orosz-ukrán konfliktus kitörése óta Ukrajna számára soha nem látott mértékű pénzügyi és katonai segítség áramlott. Az Európai Unió és a G7 országok összesen több mint 150 milliárd eurót mobilizáltak különböző pénzügyi eszközök révén, míg az Egyesült Államok, a Biden-adminisztráció alatt, körülbelül 45 milliárd dollárnyi közvetlen költségvetési támogatást biztosított Kijevnek. E támogatások nagy része a Világbank és az USAID közvetítésével érkezett.

Papíron mindez átlátható, ellenőrizhető keretek között zajlott, a gyakorlat azonban mást mutatott. A botrányok sorozata jelezte, hogy Ukrajnában a korrupció nem szűnt meg, hanem alkalmazkodott a háborús helyzethez. Vagyis elképesztően kreatív módon lopták szét a pénzt:

vetett árnyékot a Nyugat bőkezű támogatására.

A háború kitörése után Ukrajna a világ egyik legnagyobb pénzügyi kedvezményezettjévé vált.

Az Európai Unió és a G7 országok folyamatosan bejelentik újabb segélycsomagjaikat, amelyek célja a válság sújtotta területek támogatása. Brüsszel különböző alapokon keresztül, mint például az ERA-hitelek, az úgynevezett Ukraine Facility program, valamint az Európai Békekeret (EPF) és a PEACE-projekt, összesen több mint 150 milliárd eurót mozgósított. Ezek az összegek hivatalosan az állam működésének fenntartására, a költségvetési hiány csökkentésére és a hadsereg megerősítésére irányulnak.

Az uniós tagállamok mindegyike saját, jelentős mértékű hozzájárulásával támogatta a közös célokat:

Mindezt Brüsszel úgy állította be, mint az európai szolidaritás bizonyítékát. A támogatások hivatalos indoklás szerint az állam működését, a költségvetési hiány fedezését és a közszolgáltatások fenntartását segítették volna, ám a gyakorlatban ezek az összegek leginkább a háború folytatását finanszírozták. Ráadásul a beszámolók szerint a pénzek útja számos esetben már Kijevben nyomtalanul eltűnt, és nem jutott el sem a néphez, sem a fronton harcoló katonákhoz.

Egyes szakértők véleménye szerint Ukrajna a háború időszakában olyan mértékű pénzügyi támogatásban részesült nyugati forrásokból, ami felülmúlja az ország egész eddigi története során külföldről kapott összegeket.

A bőkezűség mindeközben számos kérdést szült: vajon hová tűntek ezek a jelentős összegek? Míg papíralapú nyilvántartásokban a támogatások felhasználását átláthatónak és ellenőrizhetőnek kellett volna tekinteni, a valóságban sorra robbantak ki a korrupciós ügyek, amelyek rávilágítottak a rendszer gyenge pontjaira.

Bár a nyugati világ bőkezű támogatásai folyamatosan áramlanak Ukrajnába, a korrupció nem csökkent, sőt, új dimenziókat nyert: ügyesen alkalmazkodott a háború sújtotta környezethez, és kihasználva a hadiállapot adta lehetőségeket, új áldozatokat gyűjtött. A külföldről érkező milliárdok jelentős része ugyan hivatalosan katonai célokra volt szánva, a valóság azonban azt mutatja, hogy gyakran eltűnt a bürokrácia bonyolult labirintusában, vagy éppen tisztviselők, oligarchák és közvetítők zsebében talált otthonra.

Az egyik legnagyobb botrány a "halott lelkek" ügye volt. Kiderült, hogy a védelmi minisztérium papíron olyan katonák után is fizetett, akik sosem léteztek, vagy már rég elesettek voltak a fronton. A fiktív állomány után felvett illetmények a hadsereg kasszáját apasztották, miközben a valóságban egyetlen katonának sem jutott belőlük. A történet nemcsak a közvéleményt rázta meg, hanem azt is megmutatta: a rendszer képes a legegyszerűbb módon meglopni saját hadseregét.

A csernyihivi és a zsitomiri katonai egységeknél is felfedeztek csalásokat, amelyek keretében fiktív szolgálatokat és jogosulatlan kifizetéseket valósítottak meg. Csernyihivban egy parancsnok, együtt három beosztottjával, papíron létrehozott egy hátsó ellátó pontot, ahol állítólag katonák teljesítettek szolgálatot. A valóság azonban az, hogy a parancsnok saját magánügyeivel foglalkozott, miközben a költségvetésből több mint kétmillió hrivnyát vontak el. Zsitomirban pedig egy tiszt hasonló trükkökkel élt: a dokumentációk szerint a katonái harci feladatokat láttak el, ám a valóságban soha nem közelítettek a frontvonalhoz.

A közbeszerzési botrányok közül a legtöbb figyelmet az élelmiszer-beszerzések ügye váltotta ki. Az úgynevezett "aranytojás-botrányban" a hadsereg számára háromszoros áron vásároltak tojást és burgonyát, miközben a piacokon ennek a töredékéért lehetett volna hozzájutni. A botrány nyomán ugyan több védelmi minisztériumi tisztviselőnek távoznia kellett, de az eset jól rávilágított arra, hogy a háborús helyzet sem gátolta meg a hivatalnokokat abban, hogy a közpénzt saját hasznukra fordítsák.

A fegyvervásárlások során nem haboztak kockáztatni az ukrán katonák életét, amikor a pénzügyi érdekek kerültek a középpontba.

A Lviv Arsenal körüli botrány drámai fordulatokat hozott, hiszen körülbelül 40 millió dollár tűnt el nyomtalanul. Ebből az összegből százezer aknavetőgránátot kellett volna szállítani, ám a harctérre egyetlen gránát sem jutott el. Ez az ügy nem csupán anyagi veszteséget jelentett, hanem közvetlen életveszélyt is a katonák számára, akik így gyakran védtelenül álltak helyt a harcokban.

A Dzvin kommunikációs szoftver története szintén megdöbbentő tanulságokkal szolgál. A fejlesztésére összesen 246 millió hrivnyát költöttek, ám a végeredmény gyakorlatilag használhatatlan lett. Ez a botrány világosan rávilágít arra, hogy a digitális fejlesztések nevében óriási összegeket lehet elpazarolni anélkül, hogy bármiféle kézzelfogható eredmény születne. Az eset jól mutatja, mennyire fontos a megfelelő ellenőrzés és átláthatóság a közpénzek felhasználásában.

A drónok beszerzésének folyamata körüli botrányok megdöbbentő részleteket tártak fel: számos szerződésnél kiderült, hogy a kiutalt összegek egy része rejtélyes módon eltűnt, miközben a leszállított drónok mennyisége és minősége alaposan elmaradt a megállapított normáktól. Több esetben prominens tisztviselők és parlamenti képviselők neve is szóba került, akik közvetítő cégeken keresztül juttatták magukat előnyhöz a közbeszerzések során. Ez a korrupciós hálózat nem csupán a bürokrácia alsóbb szintjein, hanem a politikai elit legmagasabb köreiben is gyökerezett.

Az utóbbi időszakban a védelmi minisztérium körüli korrupciós ügyek olyan mértékben napvilágra kerültek, hogy az ukrán sajtóban már "állami üzleti modellként" emlegetik ezeket. Mindössze egy év alatt 248 millió hrivnya értékben bukkantak fel különféle jogsértések, amelyek az élelmiszer-ellátástól kezdve a katonai öltözeteken át egészen az üzemanyag-beszerzésekig számos területet érintettek. A botrányok lavinája végül politikai következményekkel is járt: Zelenszkij kénytelen volt több minisztert és államtitkárt leváltani, azonban a rendszer alapvető működésén ez nem változtatott.

A korrupció nem gyengült, hanem inkább a körülményekhez igazodott - miközben a Nyugat újabb és újabb milliárdokat pumpált az országba.

Mindez egyre mélyebb hitelességi válságot generál. Brüsszelben és Washingtonban egyre nehezebb megindokolni az adófizetőknek, hogy miért éri meg fenntartani egy olyan rendszert, ahol a nyugati támogatások jelentős része nem a nemzet védelmét szolgálja, hanem folyamatosan a korrupciós hálózatok sűrűjében tűnik el.

Az ukrán kormány már a kezdetektől fogva hangsúlyozta, hogy a támogatások felhasználása teljesen átlátható. Brüsszel és Washington pedig az ellenőrzési rendszerekre hivatkozott, mint a bizalom alapjaira. Azonban a valóságban a pénzek sok esetben már Kijevben eltűntek, és nem jutottak el sem a közszolgáltatásokhoz, sem a harctérre.

A botrányok következtében Zelenszkij kénytelen volt lépéseket tenni, de ezek főként látványos tisztogatásokra összpontosultak.

A NABU és a SAP függetlensége formálisan visszaállt, azonban a gyakorlatban továbbra is a politikai befolyás határozta meg tevékenységüket. A kisebb ügyekre összpontosítottak, miközben a hatalmasok pozíciója érintetlen maradt.

Az uniós segélyek folyósítását reformokhoz kötötték, de a változtatások sokszor csak papíron léteztek.

Zelenszkij korrupcióellenes kampánya valójában inkább Brüsszel és Washington megnyugtatását célozta, mintsem a tényleges rendszerváltozást.

Kijev minden botrány után gyorsan leváltott néhány tisztviselőt és új törvényeket hirdetett, ám a hatalmi struktúrák változatlanul működtek tovább. Brüsszel elégedetten nyugtázta a "vállalások teljesítését", de valójában a korrupciós hálózatok a háború árnyékában csak tovább erősödtek, miközben az ország nyugati milliárdokból élt.

Nyitókép: Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke / AFP

Természetesen! Kérlek, írd le a szöveget, amit szeretnél egyedivé tenni, és szívesen segítek benne!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.