Egy brit hölgy, aki már 50 különböző országban járt, egyetlen helyre nem tette be a lábát.

Már kisgyerekkora a felfedezés, az utazás megszállottja Alice Murphy, a brit Metro újságírója. A 31 éves nő már a fél világot bejárta, de eddig csak egyetlen olyan országban volt, ahová nem szívesen térne vissza.

Alice Murphy gyermekként egy különleges interaktív földgömböt kapott a szüleitől, amely örökre megváltoztatta az életét. Ez a varázslatos ajándék nem csupán egy játék volt számára, hanem a világ felfedezésének iránti szenvedélye gyújtópontja. Már kislányként, még mielőtt a nevét le tudta volna írni, elhatározta, hogy felnőttkorában mind a 195 országot bejárja. Ma, 31 évesen, az utazás és a kultúrák megismerése mániákus célja lett, amely folyamatosan hajtja őt újabb kalandok felé.

Alice elmondja, hogy az utóbbi időben sajnos nem volt szerencséje a lottón, de ettől függetlenül mindent megtesz, hogy gyerekkori álmát valóra váltsa. Az elismert 195 ország közül eddig 50-et sikerült meglátogatnia, köztük Üzbegisztánt, Ausztráliát, Új-Zélandot, a Fülöp-szigeteket, Kanadát és Katarot. Különösen Katarra emlékezik vissza egyfajta borzongással, ami mindig is különös érzéseket kelt benne.

Katar, különösen Doha, fővárosa, izgalmas és ellentmondásos történetet mesél el az olajban gazdag öböl-menti régióban. Az utóbbi évtizedek során a város szédületes fejlődésen ment keresztül, amely szinte sokkoló ellentétben áll a környezetével. Alice és partnere szeme elé tárultak a lenyűgöző, modern épületek, a különlegesen megtervezett Rolls Royce-ok és Maseratik, valamint a fényűző luxusjachtok, amelyek a tengerparton ringatóztak. Mindez azonban egy furcsa csenddel párosult; az utcák üresek voltak, a légkör kísérteties nyugalmat árasztott, mintha az egész város csupán egy elhagyatott díszlet lenne, amelyet valaha élettel töltöttek meg, de most a szél fújta át a kihalt tereken.

Az autók folyamatosan szelték a várost, de az emberek szinte kizárólag a bevásárlóközpontok falai között bukkantak fel. Amikor egy pincért faggattak arról, hogy Dohában valóban senki sem sétál-e, a válasza meglepően egyszerű volt: ha valaki tud autót vezetni, miért választaná a gyaloglást, ha a kényelem és a gyorsaság ott van a kormány mögött?

Amikor ellátogattak a város egyik nevezetességének számító XIX. századi piacra, ugyancsak csalódniuk kellett. A területet felújítás közben annyira modernizálták, hogy úgy érezték magukat, mintha egy sterilizált Disneylandben jártak volna.

A kikötő ugyanolyan kihalt volt mint az utcák: egy magányos idegenvezető ajánlgatta a brit párnak, hogy elviszi kettőjüket egy túrára egy hajóval, melyen legalább három tucat ember fért volna el. Alice és a párja úgy döntöttek, inkább ellátogatnak Lusailba, az ország második legnagyobb városába, mely szinte összenő Dohával.

Felfedezték a lélegzetelállító Katara Towers hotelt, mely 211 méter magasra emelkedik, és a nemzet címerében megjelenő két elegáns görbe kardot idézi. Ezt követően visszatértek Dohába, hogy megcsodálják az Iszlám Művészeti Múzeumot. Mindkét látnivaló mély benyomást tett rájuk, ám a látványos külső mögött rejlő titkokkal kapcsolatos gondolatok végig kísérték őket.

Alice elismeri, a 24 óra, amit egy elszámított átszállás miatt töltöttek Katarban, nem elég ahhoz, hogy megalapozott véleményt mondjanak egy városról vagy országról. Ha több idejük lett volna, talán másképp gondolnának Katarra, de az első benyomásik nem voltak túl szívderítőek.