Amerika és Dél-Korea közösen indítja el legújabb hadgyakorlatát.

Dél-Koreában rendszeresen rendeznek polgári védelmi gyakorlatokat, és augusztus 20-án az egész ország területén légiriadó-gyakorlatot tartanak.
Dél-Korea és az Egyesült Államok hétfőn megkezdte éves nagyszabású nyári közös hadgyakorlatát, aminek a célja megerősíteni a szövetség felkészültségét az olyan fenyegetésekre, mint Észak-Korea - írja az MTI.
Phenjan arra figyelmeztetett, hogy a gyakorlatok elmélyítik a regionális feszültségeket, és jelezte, hogy válaszol "bármilyen területe elleni provokációra."
A 11 naposra tervezett Ulchi Freedom Shield hadgyakorlaton 21 ezer katona, köztük 18 ezer dél-koreai vesz részt. A két szövetséges szerint a hadgyakorlat védekező jellegű. A múlt héten az észak-koreai védelmi miniszter azt mondta, hogy a gyakorlatok a szövetségesek "katonai konfrontációra" való hajlandóságát mutatják Észak-Koreával szemben, és kijelentette, hogy erőik készen állnak ellensúlyozni "bármely, a határvonalon túlnyúló provokációt".
Az Ulchi Freedom Shield hadgyakorlat keretében Dél-Koreában egyidejűleg polgári védelmi tréningeket is szerveznek, ahol körülbelül 580 ezer kormányzati dolgozó gyűlik össze. Emellett augusztus 20-án az ország különböző pontjain légiriadóra való felkészülést célzó gyakorlatot tartanak.