Bod Péter Ákos megfogalmazásában Magyarország stagnál, miközben Európa jelentős irányváltásokon megy keresztül. Az ország helyzete, fejlődése és reagálása a kontinens változásaira kulcsfontosságú kérdés, hiszen a globális események hatással vannak a hazai
Itt van a "másik oldal" szekció, ahol a Portfolio véleménycikkei találhatóak. Ezek a publikációk a szerzők egyéni nézeteit tükrözik, és nem feltétlenül tükrözik a Portfolio szerkesztőségének hivatalos álláspontját. Amennyiben szeretné megosztani gondolatait a témával kapcsolatban, kérjük, küldje el írását a [email protected] címre. A közzétett cikkeket itt érheti el.
A 2025-ös év első negyedévének előzetes GDP-adatai igencsak váratlan fordulatot hoztak az elemzők számára. Most izgatottan kutatják, hogy mely tényezők tértek el a korábbi előrejelzésektől, és milyen hatásokra számíthatunk a kormányzati lépések és a nemzetközi események tükrében. A modellezés mellett talán érdemes volna a kávézaccot, a csillagok helyzetét vagy a madarak röptét is szemügyre venni, hiszen az ókori jövendőmondók is így tettek. Idővel kiderül, hogy a piaci szereplők mennyire reagálnak a sokszor ígért fellendülés elmaradására, és milyen üzleti válaszokkal állnak elő a helyzetre.
Mi a helyzet a kormányzattal? Ilyen körülmények között elvárható lenne, hogy szembenézzenek a valósággal, és elismerjék a sokadik tévedést, esetleg foglalkozzanak a felelősség kérdésével is. Ehelyett az első reakciókban csak a külső tényezők kerülnek előtérbe, miközben a hivatalos tervekhez való éppen aktuális, még a korábbinál is kínosabb kudarcra senki sem reflektál.
A szakmai berkekben egyértelműnek tűnt, hogy a termelési tényezők – mint például a munkaerő mennyisége és szakképzettsége, a termelési tőke állománya, valamint az infrastruktúra állapota – és a belföldi valamint nemzetközi keresleti viszonyok alapos mérlegelése alapján a hirtelen és drámai fellendülés gyakorlatilag lehetetlen. Kérdéses, hogy a "fantasztikus év, a repülőrajt" kifejezés nyilvános bejelentésének van-e valódi propagandaértéke, de kétségtelen, hogy hozzájárul a kormány hitelességének csorbításához.
Ami a jövőt illeti, a politikai vezetés továbbra is a megszokott, ám lényegében sikertelen iparpolitikai megközelítést követi, amely szerint "száz új gyárat vagy akár száztízet" kellene létrehozni. Mindeközben a már meglévő kapacitások kihasználásával is komoly problémák adódnak a jelenlegi helyzetben. Általánosságban elmondható, hogy:
Magyarországon már régóta nem csupán a munkahelyek számának növelésére van szükség, hanem olyan munkahelyek létrehozására, amelyek valóban értéket képviselnek. Olyan munkakörökre gondolok, amelyek nemcsak termelékenyebbek, hanem stabilabbak is, így kevésbé érzékenyek a gazdasági hullámzásokra.
Az nyilvánvaló tévút, hogy súlyos költségvetési támogatással olyan gazdasági ágakba vonzzanak be újabb és újabb külföldi cégeket, amelyek sok energiát, vizet, szalag melletti munkást igényelnek, viszonylag csekély itteni hozzáadott értéket teremtve.
A nemzetgazdasági tervek és hivatalos előirányzatok megbízhatósága alapvetően nem csupán az elemzők számára lényeges, hanem a kormány számára is. A központi költségvetés valójában a kormányzati stratégiák üzleti tervének tekinthető. A gazdasági növekedés üteme pedig meghatározza, hogy létrejönnek-e azok az elsődleges jövedelmek, amelyekből az állam bevételei származnak.
A makrogazdasági tervszámok mindezeken túl orientálják a gazdaság szereplőit üzleti kalkulációik elkészítésében.
2019 óta a költségvetési törvényekbe és egyéb dokumentumokba foglalt gazdasági mutatók információs értéke különösen alacsony szintre süllyedt. Ez igaz olyan mutatókra is, amelyekre az állam közvetett hatással van, mint például a gazdasági növekedés üteme vagy az inflációs ráta. Sajnos azok a mutatók sem nyújtanak sokkal több világosságot, amelyek esetében a kormányzati akarat döntő szerepet játszik, mint például az éves költségvetési egyenleg vagy az államadósság. Ezeknél a mutatóknál az állam felelőssége egyértelmű, hiszen a bevételek és kiadások többsége törvényi és kormányrendeleti keretek között működik, így a betartásuk és a betartatásuk a kormányzati teljesítmény függvénye.
A Covid-19 világjárvány kitörésekor tapasztalt egyidejű keresleti és kínálati sokk kétségtelenül mentséget nyújtott a hivatalos előrejelzések pontatlanságaival szemben, bár nem minden esetben. Azóta azonban a különbség a közzétett kormányzati tervek és a valós adatok között drámaian megnőtt hazánkban. Vegyük például a GDP alakulását.
Itt állunk az idei év küszöbén: a politikai bejelentések kezdetben egy fényes jövőt festettek elénk, amely 3 és 6 közötti gazdasági szárnyalásról szólt, ígéretes évnek ígérkezett. Az állami költségvetés elfogadása során a kormány 3,4 százalékos gazdasági növekedést várt. Azonban idővel a helyzet árnyoldalai is napvilágra kerültek, és a legfrissebb miniszteri előrejelzés már csak 2,5 százalékos növekedést valószínűsített az évre. E háttérrel a mögöttünk álló negatív előjelű negyedév nem is meglepő.
Minden gazdaság életében előfordulhat egy gyengébben teljesítő negyedév, ami különböző tényezők következménye lehet. Az első negyedév második becslésének megérkezése, a legfontosabb összetevők változásainak figyelembevétele és az esetleges adatrevíziók segíthetnek abban, hogy világosabb képet kapjunk a helyzetről. Azonban nem csupán egyetlen negyedév gyengélkedése a probléma. Gazdasági pályánk aggasztó lenne akkor is, ha Magyarország az euróövezet 0,4 százalékos eredményét produkálta volna, ami éves szinten 1,6 százalékos növekedést jelezne.
Megjegyzem, hogy a Corvinus Egyetem gazdaságelemző munkacsoportjának publikálásra leadott tavaszi munkájában 1,7 százalékos GDP-alakulás szerepel alap- (optimista) szcenárióként, lefelé mutató kockázatokkal. Más független elemzők, nemzetközi szervezetek a tavaly évvégi, idei évkezdeti előrejelzéseikben szintén másfél és két százalék közé tették a 2025-öt GDP-indexet; most nyilván lefelé korrigálnak.
Bár a másfél százalékos növekedés megvalósulása figyelembe vehető, ez nem változtatja meg a tényt, hogy a magyar gazdaság már évek óta gyakorlatilag stagnál.
Ha idén valóban megvalósulna egy ekkora GDP-emelkedés, amely a költségvetési törvény keretein belül van, akkor érdemes alaposan megvizsgálni a bázisidőszakot is. Mivel mihez képest tapasztalható ez a növekedés? Az előzmények között két recessziós és stagnáló év áll, amelyek különösen kiábrándítóak, ha hasonló adottságú és helyzetű országok teljesítményével vetjük össze őket. Itt lett volna az ideje, hogy a gazdaság újra lendületet vegyen – de úgy tűnik, ez még várat magára.
A legnagyobb probléma talán nem is az, hogy a kormány a két megelőző évre négy százalékos gazdasági növekedést kalkulált, és erre alapozta az állami költségvetést. Sokkal inkább aggasztó, hogy ennyire megbízhatatlanok a költségvetési törvényben található számadatok, amelyek elvileg alapvető információként szolgálnak a hazai és külföldi gazdasági szereplők számára. Az ilyen helyzetek nemcsak a költségvetési tervezés hitelességét kérdőjelezik meg, hanem a gazdasági stabilitásba vetett bizalmat is aláássák.
A valódi probléma abban rejlik, hogy az elmúlt két év során sem a gazdasági struktúrában, sem a versenyképesség terén nem tapasztalható számottevő előrelépés, ahogy azt számos elemzés és nemzetközi összehasonlítás is hangsúlyozza. Ezen felül, az egyensúlyi viszonyainkban is egyre több feszültség halmozódik fel.
A közfinanszírozású területek működési zavarait mind nehezebb letagadni, emellett immár a szélesebb közvéleményben is megjelent az államháztartás állapota miatti aggodalom. Az Eurobarometer tavalyi felmérése szerint a magyar válaszadóknál az infláció, az egészségügy, a gazdasági helyzet megnevezése után a negyedik helyen áll az államadósság a gondok listáján - nagyobb arányban minálunk, mint az EU átlagában.
De vajon nem túlságosan felnagyítjuk-e a lakossági aggodalmakat?
Megnyugtathatjuk magunkat, hogy a helyzet nem annyira súlyos, mint amilyennek tűnik. Az inflációs ráta jelenleg alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt. Bár az államháztartási hiány jelentős, emlékezzünk, hogy voltak már ennél sokkal kedvezőtlenebb időszakok is. Az államadósságunk GDP-hez viszonyított aránya tavaly némileg nőtt, de még így is a legjobb uniós mutatók alatt marad. Más szempontból viszont kedvezőbb a helyzet: a hivatalos munkanélküliségi rátánk a legfrissebb adatok szerint kedvezőbb, mint az uniós átlag, és külkereskedelmi mérlegünk is impresszív többletet mutat.
Bár formailag minden rendben van, a valóság egészen más képet mutat. Az inflációs folyamatok, függetlenül attól, hogy áprilisban milyen adatokat közölnek a fogyasztói árindexről, komoly aggodalmat keltenek a monetáris politika irányítóiban. Nem véletlen, hogy a Monetáris Tanács 6,5 százalékon tartotta az alapkamatot az áprilisi ülésén, ezzel is jelezve, hogy az ország jelenlegi kockázati megítélése mellett, a világban zajló aggasztó események fényében, óvatos megközelítésre van szükség. A maginfláció már 5 százalék fölött mozog, míg a lakosság éves szinten 8 és 10 százalék közötti inflációt tapasztal. A fogyasztói árindex, a kormányzati beavatkozások és intézkedések ellenére, jelentősen meghaladja az MNB által viszonylag bőkezűen meghatározott inflációs céltartomány felső határát.
A forintárfolyam körüli bizonytalanságok figyelembevételével elengedhetetlen, hogy jelentős pozitív reálkamat álljon rendelkezésre ebben az időszakban.
Ezzel viszont a mostani kamatszintünk jelentősen meghaladja a V3 országokét, nem is említve az euróövezetet. Ugyan nem a hitel drágasága a legtöbbet említett korlátozó tényezője és gondja a magyar üzleti szereplőknek, de az ilyen kamatszint is ront a versenyképességükön, ráadásul épp akkor, amikor a gazdaság recesszióközeli állapotban van. Csakhogy pont itt található a súlyosbító körülmény: szó sincs arról, hogy átmeneti konjunkturális túlfűtöttség generált volna némi többletinflációt, és az ahhoz méretezett kamatszintet. A 2022-es, szavazatszerzési élénkítést követő máig tartó időszakban pénzromlás üteme úgy áll dobogós helyen, hogy a gazdaságunk tartósan helyben jár.
Az infláció mellett az államháztartás helyzete is egyre sürgetőbb problémává vált. A 2020-as évben tapasztalt, mérethatáron belüli költségvetési deficithányadunk hirtelen megduplázódott, és azóta évről évre újabb és újabb kellemetlen meglepetéseket okoz. Az államadósság GDP-arányos rátája a 70 és 80 százalék közötti sávban stagnál, ami túlságosan magas értéknek számít. Bár hivatalos forrásokból gyakran elhangzik az önmegnyugtatás, hogy ez még mindig alacsonyabb az EU átlagánál, a valóság ennél árnyaltabb. Bár valóban kedvezőbb a helyzetünk a belga és osztrák számokhoz képest, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a német értékeket is meghaladjuk – de mindez végső soron nem sokat jelent a fenntartható gazdasági jövő szempontjából.
Magyarország "feltörekvő piacnak" minősül nemzetközi pénzügyi megítélésben. A hitelminősítői besorolás szerinti BBB vagy pláne BBB mínusz kategóriában a 70 százalék fölötti adósságráta soknak számít. Államadósságunk finanszírozása drága, a kamatköltségek fájóan megterhelik a költségvetést. A Standard & Poor's minősítésén túl vagyunk, mások a szokásos ütemterv szerint később értékelik a magyar szuverén kockázatot. Érdemes azonban most nekünk is ízlelgetni azt, hogy a feltörekvő (emerging) piacok közé tartozunk itt az EU keleti peremén, néha sajátos esetként, máskor együtt kezelve román, bolgár, horvát társainkkal.
Gazdasági fejlettségi mutatóink (egy főre jutó GDP és fogyasztás, munkatermelékenység) alapján valóban ide tartozunk, néhány vonatkozásban feljebb állunk. Ugyanakkor fiskális és monetáris jelzőszámainkból komoly sebezhetőség olvasható ki. Különösen úgy, hogy szemben azokkal, amelyek az eurót már átvették vagy kijelölt áttérési pályán haladnak, nálunk az euróövezetbe való belépés egyetlen kritériuma sem teljesül. Magyarország még a politikai szándék megléte esetén sem lenne képes ebben az évtizedben teljesíteni a közös európai fizetőeszköz átvételének kötelezettségét. Jelenleg még céldátum sincs. Sőt az eddigi jegybanki vezetés a kormányfővel teljes egyetértésben irreális feltételek teljesítéséhez kötve lényegében a beláthatatlan jövőbe tolta el az euróövezeti (és egyben a bankuniós) magyar tagság ügyét.
Aki a magyar gazdaságot feltörekvő piacként szemléli, számos aggasztó jellemzőt fedezhet fel. Az egyik legszembetűnőbb a tartósan alacsony gazdasági növekedésre való képtelenség. Ez talán meglepőnek tűnhet, hiszen a 2010 után bevezetett új irányvonal hirdetett egy évi hét százalékos növekedési célt (Matolcsy szerzői jog). Ezen kívül hangsúlyozták, hogy nem szükséges megszorításokat alkalmazni, mivel a gazdaság képes kinőni az egyensúlytalanságokat. Ugyanakkor az újraiparosítás jegyében kialakított gazdasági struktúrában a GDP fenntartható, természetes növekedési üteme már csupán másfél és két százalék között mozog. Bár voltak kedvezőbb évek, a 2019-el lezáruló néhány éves "aranykor" ideje véget ért.
Régen olyan kedvező körülmények uralkodtak, hogy hatalmas EU-s támogatások táplálták a gazdasági fellendülést. Ma viszont egészen más időket tapasztalunk.
Érdemes észrevenni, hogy a feltörekvő piacokhoz képest nálunk az állami újraelosztás rendszere, az adóterhek és az állam eladósodottsága rendkívül jelentős. A kiterjedt állami beavatkozás jellemző a helyi árakra, tarifákra és a szerződéses viszonyokra is. Gyakran előfordul, hogy a vállalkozások és projektek a versenypiaci keretrendszeren kívül működnek, amelyek mögött stratégiai érdekek állnak. Ez a jelenség nem ismeretlen a fejlesztő állam típusú, aktív iparpolitikát folytató peremvidéki országokban, de az EU-n belül ritka. Itt ez a működési forma folyamatos feszültségeket és kötelezettségszegéseket eredményez. Hosszú távon ez a megközelítés nem összeegyeztethető az uniós tagsággal.
Ezen a ponton elkerülhetetlen, hogy foglalkozzunk az uniós kapcsolataink kockázati aspektusaival. A hitelminősítők is hasonlóan vélekednek: a befektetési kategória (investment grade) megőrzéséhez az a feltételezés kapcsolódik, hogy továbbra is fennáll a lehetőség a felfüggesztett, befagyasztott uniós forrásokhoz való hozzáférésre. A kockázatelemzők és szakértők eddig azt feltételezték, hogy a jogállamisági eljárás során végül megnyílik a hozzáférés a rendelkezésre álló uniós alapok jelentős részéhez, figyelembe véve a magyar fél döntéseit, amelyek a veszteségek minimalizálására irányultak. Azonban az új fejlemények között szerepel, hogy a S&P legfrissebb értékelése "negatív kilátás" megjegyzéssel arra utal, hogy Magyarország talán már nem tud hozzájutni az egyszeri RRF-alapokhoz. A kormány által indított médiakampány – amely plakátjain a Bizottság elnökének, az Európai Parlament legnagyobb frakciójának vezetőjének és az ukrán elnöknek az arcképét használja – nem arra utal, hogy prioritásként kezelnék az elérhető források hazahozatalát. Sőt, a viszonyok élezését szolgáló alaptörvény-módosítások és törvényalkotások inkább a feszültségek fokozódását jelzik.
A hitelminősítőknél, egyéb megfigyelőknél további nagy rizikótényező a nemzetközi piaci bizonytalanságokból, turbulenciákból fakadó külgazdasági kockázat. Ez valóban ráhatásunkon kívüli ügy. Trump elnök sajátos vámpolitikai döntéseinek a mértéke és változékonysága hatalmas bizonytalanságnövekedést vitt bele a nemzetközi gazdasági kapcsolatok rendszerébe, és az különösen erősen sújtja a roppant kitett magyar gazdaságot. Az uniós intézmények és a főbb tagállamok által indítandó fejlesztési projektek, köztük az újrafegyverkezési programok a későbbiekben tompíthatják a vámháború miatti kereskedelmi forgalomszűkülést, piacot teremthetnek Magyarország számára is - hacsak a magyar kormányzat különutas politizálása miatt nem diszpreferálják a magyar üzleti szereplőket.
A hitelminősítői értékelés indoklásában kiemelt kockázati tényezőként említik a 2026-os parlamenti választás közeledtét. Ezzel együtt felhívják a figyelmet arra a potenciális veszélyre is, hogy a politikai indíttatású kiadások és adócsökkentések következtében a már amúgy is ingatag költségvetési egyenleg még tovább romolhat.
Az utóbbi napok eseményei még inkább felerősítették a nagy kockázati tényezők jelenlétét. A legfrissebb GDP-adat brutális egyszerűséggel világított rá arra, hogy a korábban többször beígért gazdasági növekedésre vonatkozó fordulat ismét elmarad, sőt, akár teljes mértékben el is maradhat. Ez pedig tovább mélyíti az eddig is tapasztalható ellentmondásokat. A gyenge és stagnáló gazdasági teljesítmény újabb intézkedések bevezetésére ösztönözheti a választási időszakra berendezkedett kormányzatot.
Az újabb és újabb mikro-menedzselő beavatkozások belső és külső üzleti megítélése kiszámíthatóan negatív lesz.
Fokozódhat a politikai hajlandóság a kamatok csökkentésére, de a jelenlegi maginflációs mutatók alapján a termékek és szolgáltatások ára továbbra is makacsul emelkedik. Ez nem meglepő, hiszen a forint árfolyamának folyamatos gyengülése, a jelentős állami elvonások, valamint az üzleti környezetben tapasztalható általános bizonytalanság mind hozzájárulnak a helyzethez. Elképzelhető, hogy a jövőben, amennyiben az infláció valamelyest kedvezőbben alakul, és a környező országok központi bankjai is kamatcsökkentésre lépnek, a jegybank számára nyílik némi mozgástér a kamatszint mérséklésére. Ugyanakkor, ha az MNB a választások közeledtével enyhít a monetáris politikáján, az politikai befolyásoltságnak és a függetlenség gyengülésének is tekinthető, ami esetleg zavaros pénzmozgásokat indíthat el.
A költségvetési hiány mértéke már olyan szinten van, hogy fájdalmasan érezhetjük a következményeit. A gazdasági növekedés a tervezett ütemhez képest jelentősen elmarad, így illúzió azt várni, hogy az idő előrehaladtával a havi hiányaránk javulni fog, főleg ha nem alkalmazunk drasztikus megszorító intézkedéseket a hivatalos éves deficitcél elérése érdekében. Jelenleg a helyzet még inkább aggasztó, hiszen nemcsak a stabilizáló, hanem a megszorító lépések is szóba sem jöhetnek. Ehelyett újabb népszerű tehercsökkentési ötletek merülnek fel, a kormány pedig olyan állami beavatkozásokat fontolgat, amelyek a választók fülének kedvesek lehetnek.
Az instabil feltörekvő piacok szakértői a nemzetközi feszültségek időszakában fokozott figyelemmel követik, hogy az erősen kitettséggel rendelkező országok vezetése mennyire hatékonyan tudja kezelni a helyzetet és végrehajtani a szükséges korrekciókat.
Amikor az emberek azt tapasztalják, hogy a politika figyelmen kívül hagyja a romló körülményeket, és nem mutat hajlandóságot a valódi korrekciókra, hanem inkább a választási érdekeinek megfelelően elemzi a helyzetet és használja fel a korlátozott eszközeit, akkor természetesen levonják a maguk következtetéseit. Különösen zűrzavaros időkben érthető, hogy az emberek hajlamosak elkerülni a kockázatos helyzeteket.
Nos, aki a magyar helyzetet nem a korábbi tapasztalatok és a külső, megengedőbb értékelések alapján szemléli, hanem mint egy kockázatokkal teli "feltörekvő" piacot, az bizony egy új valósággal találkozik. Sajnos, el kell ismernünk, hogy az uniós támogatások fénykorának vége, a monetáris és prudenciális védőhálót jelentő valutaövezetből való kimaradás, valamint a gazdasági struktúra merevvé válása új kihívásokat hozott magával. Ezen felül a versenygazdasági normák rovására egyre inkább teret nyer az állami centralizáció és a kormányzati beavatkozás.
Ez a helyzet komoly kihívások elé állít minket. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a világ folyamatosan átalakul, és az Európai Unió is új, eddig nem tapasztalt irányvonalakat képvisel. Ilyen körülmények között az időszámítás felgyorsul; nehezen képzelhető el, hogy a választási érdekekre fókuszálva akár fél évet vagy egy évet is át lehessen hidalni változatlan politikai stratégiákkal vagy régi kormányzati módszerekkel.
