Egy tó, két világ – a NER határozottan jelen van a Balaton partjain, míg Zimmer Feri rendíthetetlenül őrzi a saját területét.
Az idén visszaeső vendégforgalom jelzi: egyre kevesebben engedhetik meg maguknak a luxust, hogy a Balatonnál nyaraljanak. A balatoni nyár olcsó verziója, szabadstranddal, vonattal és hűtőtáskával továbbra is kapós, miközben a büfékben a drága lángost a még drágább pulled pork burger váltja fel. Árak, trendek, vendégélmény a magyar tengernél.
A közelmúltban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt demonstrációt szervezett Balatonalmádiban, hogy felhívja a figyelmet a tóparti, átgondolatlan és megalomán NER-es fejlesztések ellen. A résztvevők azzal érveltek, hogy Almádiban a frissen épülő lakóparkok és Mészáros Lőrinc új luxusszállodájának ivóvízigénye annyira megterheli a helyi vízhálózatot, hogy a nyári főszezonban sok területen gyakorlatilag alig csöpög víz a csapokból. A demonstrálók szerint ez a helyzet figyelmeztető jel, amely arra mutat, hogy a közszolgáltatások fenntarthatósága nem csupán elméleti kérdés, hanem a helyiek mindennapi életét érintő valóság.
A Balaton elmúlt 10-15 éve számos változást hozott, amelyek a tóparti települések fejlődését tükrözik. Az üdülőhelyeken egyre több lakópark, apartmanház és bolt épül, miközben a szállodák megújulnak, és új településrészek is kialakulnak. Ám a fejlődés nem mentes a problémáktól: sok esetben a döntések társadalmi és szakmai egyeztetések nélkül, állami támogatással születnek, és a szűk tulajdonosi érdekek dominálnak, figyelmen kívül hagyva a régió igényeit és a lehetséges negatív következményeket. Például Balatonfenyves új kikötője ellen sokan tiltakoztak, attól tartva, hogy a 500 méteres mólók felgyorsítják a partszakasz iszaposodását. Keszthely lakói sem maradtak csendben, amikor úgy vélték, hogy a Tiborcz-körhöz köthető fejlesztések, mint a Zalatour-kemping vízparti területének lakóparkokkal való beépítése, nem szolgálják a közérdeket. Szántódon a Balaland Hotel megépítése, amely jelentősen megváltoztatta a parti látképet, szintén heves vitákat generált, míg Földváron a strandot kettévágó, jogi szempontból vitatott kikötő terve osztotta meg a közvéleményt. Az ilyen fejlesztések kérdései folyamatosan napirenden vannak, és a helyi közösségek aggályai egyre inkább felerősödnek.
A feszültségekről és a bizalmatlanságról sokat mond, hogy a parti sétányok teljes hossza 66 kilométerről állítólag 95 kilométerre bővül.
A "Vízparti terv" névre keresztelt szabálycsomag, melyet a kormányzat a partvonalak védelmének érdekében alkotott meg, számos civil szervezet bírálatát váltotta ki. Ezek a szervezetek úgy vélik, hogy a terv valójában kétes beruházások elősegítésére szolgálhat, ami felveti a partok valódi megóvásának kérdését.
Az utóbbi évek eseményei alapján a civilek támogatása nem tűnik ok nélkül valónak: míg a vitatott nagyberuházások zökkenőmentesen megvalósultak, az állami hatóságok főleg abban mutatták meg szigorúságukat, hogy kegyetlen harcot indítottak a nádasokban található, évtizedek óta használt keskeny bejáróstégek ellen. Ezeket a bejárókat a helyi üdülők tulajdonosai generációkon át igénybe vették, ám most úgy tűnik, hogy a hagyományos használatuk már nem elégséges védelmet élvez.
A nyári vakációs időszakban mindez természetesen nem igazán észlelhető. A nyaralók, akik nincsenek tisztában az egyes beruházások mögött húzódó kétes hátterekkel és kockázatokkal, csupán a látványra támaszkodva tapasztalhatják, hogy a tópart egyre vonzóbbá válik, egyre több modern létesítménnyel gazdagodik, és bővül a szolgáltatások palettája. Azonban az is tény, hogy sokan kénytelenek beérni a külsőségekkel. Ahogy sok régi balatoni vitorlázó számára reménytelen küldetés a kikötőkbe való bejutás, mivel az egyre dráguló helybérletek – amelyek általában évi 1-1,5 millió forintnál kezdődnek – már a lehetőségeiket is korlátozzák.
