Ez volt a legkiemelkedőbb magyar teljesítmény az első világháború során | 24.hu

Bár a központi hatalmak nem tudták megnyerni a háborút, a gorlicei áttörés rövid távon stratégiai előnyt biztosított számukra. A hadművelet jelentősége a mai napig megmaradt a hadtörténelemben, mint az egyik legsikeresebb áttörési művelet az első világháborúban.

Az első világháború kezdetén az orosz erők figyelemre méltó eredményeket értek el a keleti fronton, különösen Galíciában, ahol az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai súlyos veszteségeket szenvedtek el. A háború kitörésekor sem a német, sem az osztrák-magyar hadvezetés nem számított arra, hogy az Orosz Birodalom ilyen gyorsan mobilizálni fogja haderejét. Helmuth von Moltke, a Német Császári Hadsereg vezérkari főnöke, a Blitzkrieg stratégiájával kívánta gyorsan legyőzni ellenfeleit, ám a helyzet gyorsan felülmúlta várakozásaikat.

Ez alapján a német haderőnek egy Belgiumon keresztül végrehajtott támadással gyors vereséget kellett volna mérnie Franciaországra, így a csapatokat át lehetett volna csoportosítani a keleti frontra, elkerülve a kétfrontos háború kockázatát. Az Osztrák-Magyar Monarchia ezalatt térdre kényszerítette volna Szerbiát. A stratégia azonban csúfos kudarcot vallott: a franciák és az oldalukon hadba lépő britek együttes erővel feltartóztatták a német támadást, a szerbek pedig visszaverték a Belgrád térségében támadó osztrák-magyar csapatokat, sőt ellentámadásba lendülve elfoglalták Zimonyt.

Ilyen körülmények között váratlanul érte a központi hatalmakat, amikor augusztus 17-én az orosz hadsereg szinkronban indított offenzívát Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia irányába.

A német császári csapatok sikeresen megakadályozták az orosz erők előretörését, ám a Monarchia hadereje váratlanul összeomlott a túlerő nyomásának következtében. Az orosz csapatok elfoglalták Lemberget, és jelentős területeket szereztek meg az Osztrák-Magyar Monarchiából. 1915 januárjára a harcok már a Kárpátokban, a történelmi Magyar Királyság területén folytak. Azonban 1915 elején az Oszmán Birodalom hadba lépése, valamint a központi hatalmak erőforrásainak újraosztása lehetőséget teremtett egy nagyszabású ellentámadás végrehajtására.

A német és osztrák-magyar hadvezetés, Erich von Falkenhayn és August von Mackensen tábornokok vezetésével, ambiciózus áttörési hadműveletet tervezett a keleti fronton. A támadás színhelyét Gorlice térségére, a mai Lengyelország területére jelölték ki. A központi hatalmak ebben a kritikus szakaszban körülbelül 10 hadosztályt és jelentős tüzérségi erőt mozgósítottak, míg az orosz védelem mindössze 5 hadosztállyal próbálta meg állni a sarat. 1915. május 2-án hajnalban a német és osztrák-magyar tüzérség megkezdte a heves ágyúzást, amely szétzúzta az orosz védelmi állásokat. Egy magyar őrmester így emlékezett vissza az eseményekre:

Hajnali 3 órakor, a sötétség mélyén, egyszerre robbantak fel a hangok egy 3 km-es szakaszon: ezer ágyú dördült meg, közöttük két hatalmas 30 és feles ágyúkolosszus is. Mindez a Puski magaslat irányába zúdult. A hegy füstje szinte lángra kapott, mintha maga a természet is harcra készült volna. Olyan zűrzavar uralkodott, hogy egymás szavát sem hallottuk; még a parancsokat is írásban, kézről kézre adva továbbítottuk. Amikor a 30 és feles ágyúk lövedékei elzúgtak a fejünk felett, a baka humoros megjegyzése így hangzott: „Ez olyan zaj, mint amikor a falunkban minden kutyának egyszerre lépnek a farkára.”

A bombázást követően a gyalogság gyorsan előrenyomult, így az orosz erők nem tudták hatékonyan megszervezni a védekezést: "Az ágyúzás hirtelen elhallgatott, a csend szinte félelmetes, és a beállott csendben felhangzott a parancs: "Roham! Rajta előre!" De már nem volt kire... Rohantunk. Csak felfordult szekereket, felborult ágyúkat, széttépett emberi roncsokat, kibelezett lovakat, pusztítást találtunk elszomorító látványként." A szorongatott helyzetben az orosz csapatok parancsnoka a következő jelentést küldte a hadvezetéshez: "Erőink stratégiai helyzete reménytelen. Különösen a Negyedik Hadsereg helyzetét tartom kötelességemnek megjegyezni, amely nagyon veszélyessé válik, ha az ellenség az alsó San mentén áttör."

A hadművelet során August von Mackensen, a német tábornok, naplójában így fogalmazott: "A Visztulától egészen a Kárpátokig az egész vonalon az ellenség visszavonul. A számításaim szerint már 60 ezer foglyunk van." Az áttörés következtében az orosz erők kénytelenek voltak hátrálni, miközben a központi hatalmak több száz kilométert haladtak előre Galíciában és Lengyelországban. 1915 őszére a központi hatalmak katonái már orosz földön harcoltak, jelentős területeket elfoglalva.

Egyes helyeken a frontvonal akár 400-500 kilométerrel is keletebbre terjedt, mint ahogyan az a gorlicei áttörést megelőzően történt.

A győzelem kulcsfontosságú volt, mivel az Osztrák-Magyar Monarchia számára lehetőséget biztosított elveszített területeinek visszaszerzésére, valamint jelentősen meggyengítette az oroszok morálját és haderejét. Az orosz hadvezetés súlyos veszteségeket szenvedett, és a hadművelet után nem tudott hatékony ellentámadást szervezni, a gorlicei áttörés az első világháború keleti frontjának egyik legnagyobb sikere volt a központi hatalmak számára. Az áttörést követően az orosz csapatok folyamatosan visszaszorultak, és augusztusra a központi hatalmak elfoglalták Varsót.

Az orosz vereség hozzájárult a belső feszültségek növekedéséhez az Orosz Birodalomban, amely hosszabb távon az 1917-es forradalomhoz is vezetett, ezenkívül meggyőzte az addig vacilláló Bulgáriát, hogy a központi hatalmak oldalán lépjen be a háborúba - bár nem volt elégséges Olaszország elrettentéséhez.

A gorlicei áttörés eseményei világosan megmutatták, hogy a megfelelő előkészítés és a modern haditechnika birtokában jelentős sikerek érhetők el a mai hadviselés terén. Bár a központi hatalmak végül nem tudták megnyerni a háborút, a gorlicei áttörés átmeneti, de lényeges stratégiai előnyhöz juttatta őket. E hadművelet jelentősége a hadtörténészek számára a mai napig kiemelkedő, hiszen az első világháború egyik legsikeresebb áttörési műveleteként tartják számon. August von Cramon német tábornok szavai is ezt tükrözik: "Csak az értheti meg igazán, aki átélte a kárpáti csata utáni mély depressziót, mit jelentett Gorlice: a szabadulást a már szinte elviselhetetlen nyomás alól, a fellélegzést a legnagyobb gondok súlya alól, a bizalom újbóli megszületését és a győzelem reményének felcsillanását."