Ezért hajlamosak vagyunk elfelejteni, mit szerettünk volna tenni, amint átlépjük egy szoba küszöbét.

Valószínűleg mindannyian átéltük már azt a furcsa pillanatot, amikor belépünk egy szobába, és hirtelen homályos lesz előttünk, miért is indultunk oda. Ezeket a szituációkat sokan csupán a feledékenység vagy az idő múlása miatt aggódva értelmezik, de valójában egy izgalmas pszichológiai jelenség, az úgynevezett ajtóhatás áll a háttérben.

Az IFLScience beszámolója szerint az ajtóhatás jelensége arra utal, hogy a fontos információk is könnyen feledésbe merülhetnek, csupán azáltal, hogy átlépjük a különböző helyszínek határait, mint például a szobák közötti ajtók. Ezt a különös jelenséget a tudósok alaposan tanulmányozták, hogy mélyebb megértést nyerjenek róla, hiszen sokan tapasztalják, hogy egy egyszerű ajtónyílás átlépése után elfelejtik, mit is akartak tenni vagy mondani.

A Notre Dame Egyetem tudósai 2011-ben egy érdekes tanulmány keretében kutatták az ajtóhatást. Kísérleteik során arra a megállapításra jutottak, hogy az emberek sokkal hajlamosabbak elfelejteni információkat, amikor egy másik helyiségbe lépnek, mint amikor ugyanazt a távolságot egy szobán belül teszik meg. Ez a jelenség rávilágít arra, hogy a fizikai környezet változása hogyan befolyásolja a memóriánkat.

A szakértők állítása szerint az úgynevezett eseményhatárok játszanak kulcsszerepet abban, ahogyan agyunk rendszerezi az emlékeket. Ezek a határok nemcsak a memóriánk strukturálásában segítenek, hanem bizonyos mértékű rövid távú feledékenységet is eredményezhetnek.

A kutatások szerint agyunk emlékeket nem egybefüggő narratívákban, hanem apró epizódok formájában tárolja. Ezek az epizódok különböző eseményhatárok segítségével válnak el egymástól, amelyek közé tartoznak például a szobákat elválasztó ajtók. Amikor átlépünk egy ilyen határon, agyunk automatikusan arra készül, hogy új élményekkel találkozik, és így új emlékepizódot hoz létre. Ez a folyamat megnehezíti, hogy visszaemlékezzünk az előző epizódokra, mivel az új élmények eltolják a figyelmünket az előzőekről.

Egyszerűen megfogalmazva tehát: amikor a nappaliban eszünkbe jut, hogy szükségünk van valamire a konyhából, azt az agyunk egy nappalihoz kapcsolódó eseményként kezeli, amellyel megszakad a kapcsolatunk, amint a konyhába érünk.