Súlyos időszakon megy keresztül a Sztárban Sztár leszek! versenyzője.


"Most hoztam be apámat a kórházba, és borzalmas helyzetben vagyok. A tüdeje megtelt vízzel, a lába pedig szinte fekete" - nyilatkozta megtörten a Borsnak. Hozzátette, hogy apja állapota annyira súlyos, hogy az édesanyja is hazautazott Angliából, hogy együtt támogathassák a családot, ő pedig minden nap ellátogat az édesapjához.

Az énekes jelenleg különösen nehéz lelki terhekkel küzd. Áprilisban már a negyedik albérletet kellett elhagynia, ami a környezetével való konfliktusok következménye volt, különösen a kisfia dühkitörései miatt. Miki fiánál négyéves korában diagnosztizálták az autizmust és az értelmi fogyatékosságot. Bár a kisfiú külsőre nem mutatja a nehézségeit, a dühkitörések és rohamok gyakran keresztülhúzzák a család békés hétköznapjait, megnehezítve ezzel az életüket.

Miközben a gyermeke betegségével küzd Csonka Miki, zenével és szeretettel próbálja szebbé tenni az autista és ADHD-s gyerekek életét, ugyanis zeneterapeutaként segít. Korábban arról is beszélt, nagy álma, hogy egy zenekart alapítson autista és Down-szindrómás gyerekekből, akik rendkívüli zenei érzékkel rendelkeznek.

Related posts