Fiatalon megözvegyülni valóban hatalmas megpróbáltatás lehet Magyarországon. Az ilyen helyzet nemcsak érzelmileg, hanem társadalmi szempontból is komoly kihívásokat hozhat magával. Az elvesztett társ hiánya mellett az embernek szembesülnie kell a mindenna
Képzelj el egy olyan élethelyzetet, amikor valakinek fiatalon, a 65 éves nyugdíjkorhatár előtt, még 55 éves kora előtt távozik az életéből a házastársa vagy élettársa. Ez a tragikus esemény mélyen megváltoztatja a megmaradt fél életét, tele érzelmi kihívásokkal és nehézségekkel. Az elvesztett társ nem csupán egy szeretett személy, hanem egy biztonságot nyújtó támasz is, akivel közös álmaik, terveik voltak. A gyász folyamata különösen különös és bonyolult lehet egy fiatalon özveggyé váló számára. A mindennapi rutin hirtelen szétesik, és a jövő képe homályosabbá válik. Az élet tele van emlékekkel, de ezek most fájdalmas pillanatokként köszönnek vissza. Az érzelmi terhek mellett a társadalmi elvárások is nehezednek a vállára, hiszen sokan nem értik, milyen nehéz ilyen fiatalon megbirkózni a veszteséggel. Az újraépítkezés folyamata hosszú és fáradságos, hiszen a gyász mellett a mindennapi kihívásokkal is meg kell küzdenie. A kérdések, hogy miként lehet újra kezdeni, hogyan lehet megtalálni a boldogságot a fájdalomban, gyakran felmerülnek. A barátok és a család támogatása nélkülözhetetlen, de a belső erő és a személyes fejlődés is kulcsfontosságú a továbblépéshez. Az élet újraértelmezése, az önmagunkkal való szembenézés és a jövő újraépítése izgalmas, de egyben ijesztő kihívás is.
Valószínű, hogy szembesülnie kell azzal a kellemetlen ténnyel, miszerint az özvegyi nyugdíja nem lesz újból elérhető. Egyszerűbben fogalmazva: mindössze egy év áll rendelkezésére, hogy élvezze az özvegyi nyugdíjat, és azt követően nem számíthat további kifizetésekre. Egy 50 éves, nemrégiben megözvegyült olvasónk megosztotta velünk a gondolatait, és kifejezte, hogy ez a helyzet rendkívül igazságtalan.
Jelenleg 35 és 54 éves életkor között havonta átlagosan 400 férfi és 200 nő (évente átlagosan 4800 férfi és 2400 nő) hal meg, vagyis évente az összes elhalálozás 6 százaléka történik ebben a korcsoportban. Közülük kerülhetnek ki azok a túlélők, akik nem szereznek jogosultságot az özvegyi nyugdíj feléledésére - írta megkeresésünkre Farkas András nyugdíjszakértő. Az érintettek szerint el kellene törölni ezt a szabályt - azt szeretnék, hogyha valakinek meghal a társa, akkor az élete végéig megkaphassa a nyugdíjat, kortól és nemtől függetlenül.
Levélíró olvasónknak tavaly távozott az élete párja, amikor ő még csak 50 éves volt. Mivel megváltozott munkaképességű, csak részmunkaidőben tud dolgozni, és sajnos több mint tíz év van hátra a nyugdíjig; a férje halála után pedig mindössze egy évig részesülhetett az özvegyi nyugdíjban. Az egészségkárosodásának mértéke csupán 42 százalék, így most már nem számíthat arra az anyagi támogatásra, amit korábban az elhunyt férje után kapott.
Szerinte hátrányos megkülönböztetés, hogy a fiatal özvegyektől megtagadják az özvegyi nyugdíj egy éven túli folyósítását. Igazságtalannak érzi az eljárást a saját esetében különösen azért, mert a férje 50 évet dolgozott (ráadásul az egészségügyben), de a nyugdíját már nem tudta élvezni, mert még nem volt nyugdíjas a halálakor. Vagyis 50 év járulékfizetésért cserébe az állam egyetlen évnyi özvegyi nyugdíjat (a férje nyugdíjának 60 százalékát) biztosított az egyedül maradt feleségnek.
Sajnos arra még nem hoztak törvényt, hogy, aki özvegy marad és nem kap özvegyi nyugdíjat, az féláron fizethesse mondjuk a rezsiszámláit. Mi, túlélők, akik nem kapunk már semmit a házastársunk után, ugyanannyit fizetünk a szolgáltatásokért, mint akik párban, családban élnek. Vezettük a háztartást, felneveltük a gyerekeket, dolgoztunk, dolgozunk, aztán elveszítjük a társunkat, és a fájdalom mellett azzal kell szembesülnünk, hogy nem tudunk megélni. Nem érdemelnénk meg az özvegyi nyugdíjat?
„Ezt nem tudom szó nélkül hagyni!” – fakadt ki olvasónk.
Mindenesetre a jelenlegi előírások ezt nem engedik meg.
