Folytatódik az Andrei Mangra körüli botrány: Ki lehetett a rejtélyes negyedik szereplő?
Andrei Mangra a Tényeknek részletesen beszámolt arról, mi zajlott le azon a viharos éjszakán, amelyről már sok szó esett. Ugyanakkor a Blikk is tovább boncolgatja az eseményeket, és a rendőrségi közleményre támaszkodva újabb kérdéseket vet fel.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Andrei Mangra kamerák elé állt, és elmondta, hogy mi is történt a DWTS adása előtt, ami miatt kórházba került, és másnak kellett táncolnia Szabó Zsófinak. A Tények Plusznak adott interjúban, Mangra olyanokat állított, hogy aludt, majd a kapucsengő hangjára ébredt, de ez nem volt szokatlan, mert gyakori az ilyesmi a belvárosban. Aztán kijött a szobájából, és azt látta, hogy két ember bejön a lakásába. "Teljesen lefagytam, nem tudtam, mi történik. Nem tudtam, ezt hogyan kéne kezeljem. Elővették a telefont, filmeztek, hogy "na Andrei Mangra, itt vagy teljesen beállva, ha nem akarod, hogy a Blikknek ezt eladjam, akkor add ide mindent, ami van a házban"" - mondta a táncos. Összegezve ezeken kívül Mangra elmondta azt is, hogy:
A táncos elmondása szerint ököllel bántalmazták, és csupán "homályosan" ismeri az egyik támadót, míg a másik már egy ideje zaklatja őt, de nem reagált egyetlen üzenetre sem. "Azt kívánták tőlem, hogy ha nem adok pénzt, akkor szégyenbe hoznak az ország előtt. Sajnos ez be is következett."
Mangra arra a kérdésre, hogy használt-e illegális szereket, így reagált: "A műsor megköveteli, hogy minden figyelmedet és energiádat beleadd. Valójában még alkohollal sem tudod fenntartani a teljesítményedet. Képzeljétek el, csütörtök éjjel, ahogy az újságok állítják, hogy bulit tartok a lakásomban! Főleg, hogy másnap reggel hétkor már a Mokkában kell lennem. Mindenki látta, hogy nézett ki a lakásom, és milyen állapotban volt a bejárat."
A Blikk most arra hívta fel a figyelmet, hogy Mangra a beszámolójában két idegenről beszélt, ám az eset után kiadott rendőrségi közlemény négy emberről szólt, akik közül hármat elő is állítottak. "Vajon ki lehet a titokzatos negyedik illető, s milyen szerepe volt a történetben?" - teszi fel a kérdést a lap. Szintén a napilap állítja azt is, hogy Mangra szervezetében találtak tudatmódosító szereket, és a rendőrség "meggyanúsította őt kábítószer-birtoklással és -fogyasztással is."
A BRFK Kommunikációs Osztálya korábban arról tájékoztatott minket, hogy a vizsgált ügyben egy férfit gyanúsítottként hallgattak ki zsarolás bűntette és súlyos testi sértés kísérlete miatt. Továbbá, az esettel kapcsolatban még két másik személyt is kihallgattak, akiket kábítószer-birtoklás vétségének gyanújával vettek nyilvántartásba.
Mangra nem fog részt venni a Dancing with the Stars aktuális szezonjában. Szabó Zsófinak viszont új táncpartnere van!