A karácsony megünneplése ebben az országban nem mentes a nehézségektől: a halál árnyéka kíséri az ünnepet, és nem ez az egyetlen hely, ahol a tradiciók tilalom alá kerültek.
Ilyen volt a szex egy oszmán háremben - Egy szultánnak bármennyi szeretője lehetett
Annak, aki hisz benne, a karácsony és az azt megelőző készülődés, akárhogy alakuljon is, maga lehet a csoda, legyen szó a belső és külső fény megtalálásáról, újjászületéséről és a sötétség legyőzéséről, a szeretet és az összetartozás megéléséről, nem megfeledkezve az ünnep keresztény üzenetéről, az emberiség megváltását magával hozó Jézus Krisztus megszületéséről a földre.
Mélyen legbelül mindannyian tudjuk, mit jelent számunkra az ünnep varázsa. Ugyanakkor léteznek olyan helyek a világban, ahol a választás szabadsága messze nem nyilvánvaló. A karácsonyi hagyományok iránti tisztelet kifejezése ott akár a kirekesztés vagy a legsúlyosabb büntetések, például a halál büntetése árnyékát vetheti az ünnepre.
Nyugaton is tiltották már be a karácsonyt
A történelem folyamán a nyugati országokban nem volt példa nélküli a karácsony ünnepének betiltása. Az egyik legismertebb eset a 17. századi Angliához köthető, amikor Oliver Cromwell, a puritán mozgalom vezéralakja, minden karácsonyi ünneplést törvénytelennek nyilvánított. E tilalom egészen Cromwell haláláig érvényben maradt, és csak azt követően oldották fel. Az amerikai telepesek is magukkal hozták ezeket a szigorú nézeteket az Újvilágba, ahol bizonyos városokban hasonló tilalmak léteztek, így ott is akadtak helyek, ahol nem volt szabad ünnepelni a karácsonyt.
A francia forradalom időszakában a jakobinus diktatúra nem fogadta el a vallásos ünnepeket, hasonlóan ahhoz, ahogyan az Oroszországban is történt az 1917-es októberi forradalom következtében. A Szovjet Kommunista Párt szigorúan megtiltotta a keresztény hagyományokra épülő karácsonyi ünneplést, és Sztálin még a karácsonyfa felállítását is megakadályozta.
Kitörölni azonban teljesen sosem sikerült, azért inkább átalakították, a karácsonyból fenyőünnep, a Mikulásból pedig Télapó lett, Magyarországon is. Tartott mindez 1988-ig, ami után újra a hagyományos keresztény karácsony vált a tél legfőbb ünnepévé, még ha az utóbbi időben jelentős mértékben szekularizálódott is.
Az utóbbi évek során számos nyugati országban felmerültek olyan vitatott kérdések, amelyek a karácsony vallásos aspektusait célozták meg. Ezt a politikai erők kihasználták, és az ünnepet a kultúrharc színterévé alakították. A közvéleményt olyan hírek formálták, amelyek azt sugallták, hogy a hagyományos karácsony veszélyben van. Egyes intézmények, iskolák és szolgáltatók álláspontja szerint nem megfelelő hivatalosan is ünnepelni vagy megnevezni a karácsonyt; sokkal inkább a "szünidő" kifejezést ajánlják, eltávolítva a vallásos jelképeket az ünnep valódi jelentéséből.
Míg a nyugati kultúrákban, a körülöttük zajló viták ellenére, szabadon megünnepelhetjük a karácsonyt – legyen az a hagyományos vallási szertartás vagy annak világi átalakulása – addig a világ más részein a szabad vallásgyakorlás joga gyakran háttérbe szorul. Vannak olyan helyek, ahol az ünnepek megélése és a vallási szokások tisztelete nem csupán kérdéses, hanem sok esetben teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket a jogokat.
A téma bonyolultságát figyelembe véve néhány országot érdemes kiemelni. Például Szaúd-Arábiában a keresztény összejövetelek teljes mértékben tiltanak, így a karácsony ünneplését titokban kell lebonyolítani. Hasonló helyzet áll fenn Szomáliában, Bruneiben és Tádzsikisztánban is, ahol a keresztény rituálék jogi akadályokba ütköznek, mivel ezeket úgy vélik, hogy sértik az iszlám vallás követőit és veszélyeztetik a helyi vallási érzékenységet.
A karácsony Kínában egy érdekes és ellentmondásos jelenség. Bár az ünnepet megünneplik, nem a vallási aspektusa áll a középpontban; inkább év végi ünnepségként élik meg. 2018-ban a kormány több keresztény templomot bezáratott, és a lelkipásztorokat is letartóztatta, hogy megakadályozza a hagyományos ünneplés megjelenését. Ez a lépés jól mutatja, hogy a karácsony Kínában sokkal inkább a társadalmi és politikai kontextus része, mintsem a vallásos hagyományoké.
A legkomolyabb vallás- és keresztényüldözés azonban egyöntetű vélemények szerint a világ legkeményebb diktatúrájának számító Észak-Koreában zajlik, ahol a népesség jelentős része egyáltalán nem is tud arról, mi az a karácsony, és kicsoda Jézus Krisztus. A személyi kultuszra és önnön egyfajta megistenült mivoltára építő vezetés mindent meg is tesz azért, hogy a vallásos ünnepek ne tudjanak beszivárogni az országba, a helyiek nem hallhatnak karácsonyi idézeteket, dalokat, egyedül talán a téli dekoráció van jelen, fenyők és fények formájában, jellemzőbben azonban olyan helyeken, ahol külföldiek is megfordulnak.
A decemberi ünnepkör Észak-Koreában rendkívül sajátos és jelentős eseményeket vonultat fel. December 24-én a forradalom anyjaként tisztelt Kim Dzsongszuk születésnapját ünneplik, aki Kim Ir Szen vezető felesége, valamint Kim Dzsongil édesanyja és Kim Dzsongun nagyanyja. Ezen a napon tömegek zarándokolnak el születési helyére, hogy tiszteletüket tegyék. December 27-én az alkotmány napját ünneplik, amely szintén fontos állami esemény. Az újév napja pedig a forradalmi lelkesedés jegyében telik, amikor sokan ellátogatnak a phenjani mauzóleumba, hogy leróják kegyeletüket a vezetők előtt. Az ünnepek során a nemzeti identitás és a politikai elköteleződés hangsúlyozása is kiemelt szerepet kap.
Bár az országban a múltban is tapasztalható volt a keresztények üldöztetése, a Kim-dinasztia hatalomra jutása előtt egy időszakra még szabadon gyakorolhatták vallásukat. Ezt követően azonban a vallásos közösségeket következetesen elnyomták, templomaik lerombolásra kerültek, és a helyi papokat, akik nem külföldiek, brutálisan kivégezték. Az Open Doors nevű szervezet, amely észak-koreai és keresztény menekülteket támogat, hangsúlyozza, hogy napjainkban sehol máshol a világon nem végeznek ki annyi keresztényt, mint Észak-Koreában, ahol a vallásszabadságot a legszigorúbban korlátozzák.
A nyilvános kivégzések árnyékában a vallás gyakorlásáért kiszabott börtönbüntetés és munkatáborok borzalmaival is szembesülnek az emberek, akiknek a sorsa megdöbbentő. A kínzások és az embertelen körülmények olyannyira elviselhetetlenek, hogy azok számára, akik nem tapasztalták meg ezeket, elképzelhetetlenek. Ráadásul a büntetések gyakran kollektív módon érintik a családokat; így a büntetés nemcsak az egyén, hanem a család minden tagját sújtja, függetlenül attól, hogy vallásosak-e vagy sem. A menekültek beszámolói szerint már néhány éves gyermekek is börtönbe kerülhetnek. Mindezek mellett szívszorító tény, hogy a szülőket sokszor éppen a saját gyermekeik jelentik fel.
Bár pontos adatokat nehéz közölni, a becslések szerint körülbelül 40 ezer keresztény van jelenleg is munkatáborokban, míg több mint tízezren rejtőzködhetnek az országban, és gyakorolhatják vallásukat titokban.
Az Open Doors jelentése alapján a hitélet gyakran egy magányos utazásként jelenik meg, ahol csupán annyira szorítkozik a kapcsolódás, hogy két ember egymás mellé ül egy padon, és halkan megosztják imájukat. Azonban a körülöttük lévő bizalmatlanság és a besúgók jelenléte miatt sokan még ezt az egyszerű aktust is kockázatosnak érzik.
A csoportos imádkozás is a legsúlyosabb szankciókat vonhatja maga után, a Biblia birtoklása vagy az országba csempészése pedig szintén szigorúan tilos, a keresztény felmenőkkel rendelkező állampolgárok pedig automatikusan a hierarchia legaljára kerülnek. Ennek ellenére a sejtések szerint földalatti mozgalom működik a keresztény közösségek fenntartására, bár ezt hivatalosan senki nem tudja megerősíteni. Ugyanakkor léteznek úgynevezett kirakattemplomok, melyekben azonban nem végeznek valódi szertartásokat, és nem valódi lelkipásztorokat lát az a külföldi, aki odamegy.
A politikai vezetés álláspontja szerint bármiféle engedékenység a rendszer stabilitásának megkérdőjelezésével járna, ezért a téma szakértői egyetértenek abban, hogy a közeljövőben nem valószínű, hogy javulás következne be a keresztények helyzetében. Az üldözés mértéke továbbra is magas marad, és a remény a változásra sajnos távolinak tűnik.
