Helmut Schmidt, a német politika kiemelkedő alakja, 10 éve távozott az élők sorából.

Helmut Heinrich Waldemar Schmidt 1918. december 23-án látta meg a napvilágot Hamburg Barmbek nevű elővárosában, ahol tanár szülei révén már korán megismerkedett a tudás és az oktatás világával.

A náci korszak alatt a család hamisított iratokkal próbálta eltitkolni, hogy Schmidt apai nagyapja zsidó származású volt. E titkot maga a politikus csupán 1984-ben, hosszú évtizedek után tárta a nyilvánosság elé.

Schmidt fiatal gimnazistaként a Hitlerjugend csoportvezetői pozíciójáig jutott, azonban 1936-ban, nácikkal szembeni kritikái következtében felfüggesztették a szervezetből.

A második világháború során a keleti fronton vívta meg bátorságát, majd a háború végső szakaszában, 1944 telén főhadnagyként harcolt a nyugati Ardennekben, ahol a Wehrmacht utolsó offenzívája zajlott.

Az összeomláskor, 1945 áprilisában brit hadifogságba került, de négy hónap múlva szabadon engedték. A Hamburgi Egyetemen 1949-ben szerzett közgazdász diplomát, ezután a hamburgi gazdasági és közlekedési hivatal munkatársa lett, 1952-től egy évig, képviselővé választásáig ő vezette az intézményt. A szociáldemokrata eszmékkel a hadifogságban ismerkedett meg, s 1946-ban belépett a Német Szociáldemokrata Pártba (SPD). 1953-ban bekerült a bonni Bundestagba, négy év múlva az SPD parlamenti frakciójának vezetőségébe.

Szónokként rendszeresen megosztotta véleményét, és lelkesen vett részt szinte kíméletlen vitákban. 1961-ben visszatért Hamburgba, ahol 1965-ig belügyi szenátorként tevékenykedett. 1962-ben, amikor a várost súlyosan elöntötte az árvíz, nemcsak a mentési munkálatok irányításával vívott ki országos elismerést, hanem példamutató szervezőképességével is sokakat inspirált.

1965-ben újra képviselővé választották a szövetségi parlamentben, majd 1967 és 1969 között az SPD parlamenti frakciójának vezetését látta el. 1968 és 1984 között pedig a párt elnökhelyetteseként tevékenykedett. Willy Brandt szociáldemokrata-liberális koalíciós kormányában 1969-ben a védelmi tárcát, 1972-ben pedig a pénzügyminiszteri posztot töltötte be. Külföldi politikáját a békés egymás mellett élés elvére alapozta, figyelembe véve a második világháború utáni valóságokat. 1974. május 7-én azonban lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy a titkára a keletnémet titkosszolgálat megbízásából tevékenykedett.

A Bundestag 1974. május 16-án választotta meg Schmidtet a Német Szövetségi Köztársaság ötödik kancellárjának. A politikai pályafutása során, amely az 1976-os és az 1980-as választások után is folytatódott, Schmidt azzal a meggyőződéssel tette a dolgát, hogy „a kormánynak azt kell cselekednie, ami helyes és szükséges - nem csupán azt, ami rövid távon népszerű”. E filozófia mentén folytatta elődjének politikáját, igyekezve a hosszú távú érdekekre összpontosítani. Kancellársága alatt a nyugat-német reálbérek és nyugdíjak emelkedtek, viszont a szigorú takarékossági intézkedések miatt többször is utcára vonultak az emberek, hogy kifejezzék elégedetlenségüket.

Kormányzásának egyik legjelentősebb eredményeként emlegetik a NATO 1979-ben elfogadott "kettős határozatának" kezdeményezését, amelyet 1977-ben indított el. Ez a lépés azonban feszültséget szült a német közvélemény egyes rétegeivel, valamint az SPD különböző frakcióival is összetűzésbe került.

Ez szorgalmazta a kelet-nyugati leszerelési tárgyalásokat, de ezek sikertelensége esetén kilátásba helyezte a közepes hatótávolságú amerikai Pershing rakéták európai telepítésével a szuperhatalmak közötti nukleáris erőegyensúly helyreállítását. 1975-ben a Helsinki Záróokmány egyik aláírója volt és fontos szerepet játszott az euróövezet elődjeként számon tartott Európai Monetáris Rendszer (EMS) létrehozásában. Javította a két német állam kapcsolatát, megbékélésre törekedett a közép- és kelet-európai országokkal, 1979 szeptemberében Magyarországon is hivatalos látogatást tett. Az 1980-as évek elején, a gazdasági recesszió idején nem volt hajlandó megnyirbálni az adósságban úszó államháztartás bőkezű jóléti kiadásait, ami 1982 szeptemberében szakításhoz vezetett a szociáldemokrata-liberális kormánykoalícióban.

Az FDP távozása után a Schmidt-kormány kisebbségbe került, és 1982. október 1-jén egy konstruktív bizalmatlansági indítvány következtében megbukott. A hatalomátvételt a Helmut Kohl irányítása alatt álló kereszténydemokrata-liberális koalíció hajtotta végre.

Schmidt, aki hamburgi képviselőként aktívan részt vett a Bundestag munkájában, 1986. szeptember 10-én lemondott mandátumáról. Ezt követően a liberális nézeteket képviselő Die Zeit hetilapnál kezdte meg publicisztikai pályafutását, ahol 1985 és 1989 között társkiadóként is tevékenykedett. Politikai elemzései és publicisztikái révén több száz írást publikált, közel ezer cikke és esszéje, valamint több mint 30 önálló könyve jelent meg. Ezzel a német közélet egyik legmeghatározóbb véleményformálójává vált, aki pártoktól függetlenül, kizárólag a közjó érdekében formálta a közbeszédet. Egy 2013-as közvélemény-kutatás során a német társadalom őt választotta a második világháború utáni időszak legfontosabb kancellárjának.

Higgadt, megállapodásra törekvő reálpolitikus, akit a kompromisszumok mestereként ismertek el, és aki az európai vitákban kiváló közvetítő szerepét töltötte be. Nehéz helyzetekben is ügyesen navigált, mindig gyorsan megtalálta a megoldásokat.

Politikusként Helmut Schmidt nem riadt vissza a provokatív megjegyzésektől és színes anekdotáktól. Gyakran visszhangzott a szájából az a szókimondó mondás, miszerint "ha valakinek víziói vannak, ideje orvoshoz fordulnia". Díszdoktori címeket kapott számos neves egyetemtől, és nemzetközi elismerések sorát gyűjtötte be. Szabadidejében a sakkpartik, a vitorlázás és a festészet örömei mellett zongorázott és orgonált is, olykor koncerteket is adott, ezzel gazdagítva a kulturális életet. Élete végén azonban számos egészségi problémával kellett megküzdenie: 2002-ben szívinfarktuson esett át, ami nyitott szívműtétet tett szükségessé. Látása és hallása megromlott, és járási nehézségei miatt 2009-ben kerekesszékbe kényszerült. Ennek ellenére a dohányzásról nem mondott le; kilencvenöt évesen is naponta 40 szál cigarettát szívott el, ezzel is jelezve, hogy nem a megszokott keretek között élt.