Kiara Lord leleplezte, hogy melyik magyar zenésszel alakult ki közöttük különleges összhang.

De nem G.w.M-mel, hiszen a Farm VIP megosztó szereplője elítéli a fiatal édesapát, és kínosnak találja a helyzetet.
Kiara Lord nevét előbb Lakatos Levente podcastjének köszönhetően, majd a Farm VIP című tanyasi realityből ismerhette meg jobban az ország. Bár utóbbit végül feladta, de mindkét műsorban bebizonyította: ami a szívén, az a száján. A felnőttfilmes nemrég például azzal kavart nagy port, hogy kijelentette: 2 ezer forintért megtanítja a férfiaknak, mire vágynak a nők, mert szerinte nincsen "egy épkézláb jelölt sem". Mint mondja, a minap megint randija volt, ám az nem úgy ült el, ahogy várta.
"Tegnap egy randim volt, és azt éreztem, mintha egy kínzó interjún ülnék. A férfiak kommunikációja olyan, mintha egy fárasztó kérdéssorozatot tennének fel, amelytől alig várom, hogy véget érjen. Szinte sosem engedik el magukat, és az igazi gondolatok megosztása helyett inkább a felszínes beszélgetéseket választják. Az egész helyzet ingerszegény és unalmas volt. Ha valaki valóban érdekes beszélgetőpartner szeretne lenni, javaslom, hogy merüljön el néhány könyvben, mert az agyukat érdemes lenne tágítani" – mondta Lord a Metropolnak. Hozzátette, ha nem érzi magát vonzódónak a randipartnerhez, inkább csendben távozik, mintsem hogy megbántsa a másikat az igazsággal.
Nemrégiben egy TikTok-videó keretében is felmerült ez a téma, ám most a magyar zenei élet képviselőire helyeződött a hangsúly. A Farm VIP másik szereplője, Dávid Petra, aki a Házasság első látásra című reality-ben is feltűnt, arról beszélgetett, hogy milyen szakmájú férfiakkal lenne hajlandó randizni. E beszélgetés során például G.w.M, vagyis Varga Márk neve is szóba került.
Teljesen biztos vagyok benne, hogy G.w.M-el soha nem lenne közöttünk romantikus kapcsolat. Nem szeretném bántani, de egyszerűen nem az én típusom. A zenéje számomra értéktelen, és őszintén szólva, kifejezetten borzalmasnak tartom. Az öltözködése és a stílusa sem vonz, sőt, egy kicsit távol áll tőlem. Meglepődöm, hogy ezzel a "művészettel" egyáltalán képes pénzt keresni. Számomra inkább egy két lábon járó reklámtáblának tűnik, ami kicsit kínos.
- jelentette ki Kiara Lord, hozzátéve, a rapperek között mégis van, aki megmozgatja a fantáziáját.