A vakvezető kutyájával közlekedő diákot kizárták az iskolából.
Vagy a hűséges kutya, vagy a megszerzett iskolai diploma – e két lehetőség közül kellett választania.
Tóth Milán életében egy sorsdöntő helyzet elé került, amikor iskolája választás elé állította: a fiatalembernek döntenie kellett arról, hogy folytatja-e a tanulmányait, vagy inkább a vakvezető kutyája mellett marad. Ha a második opciót választja, akkor sajnos le kell mondania az iskolai életről – olvasható a Blikk cikkében.
Az Ajkán élő látássérült fiatalember egy speciális iskolában - hogy pontosan melyikben, azt nem szeretné elárulni - szövést tanult, s már nem is volt sok hátra már neki a négyéves suliból.
Amikor elhatároztam, hogy szeretnék egy vakvezető kutyát, azt mondták, lehet, hogy hosszú várakozásra számíthatok. Még másfél évem volt hátra az iskolából, így nem is bántam a dolgot – emlékezett vissza. Ám végül a lehetőség meglepően gyorsan érkezett, és megérkezett Nelson a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolától. Ez azonban nem mindenkinek tetszett. Két tanár próbálta ellenem hangolni a többieket, és még egy beleegyező nyilatkozatot is aláíratni akartak az osztállyal, hogy Nelson velem tarthasson. Végül egy nehéz döntés elé állítottak: vagy a kutyám, vagy az iskola.
A fiatalember addigra szinte teljesen elsajátította a mesterség fortélyait, három teljes évet töltött el az iskolapadban, de sajnos nem volt lehetősége arra, hogy hivatalos bizonyítványt szerezzen. Mégis, a kutyája, Nelson iránti hűséget választotta, és papírok nélkül, de a barátja oldalán lépett ki a nagyvilágba.
Végül sikerült munkát találnia, és azóta is a szakmájában tevékenykedik. Munkahelyén minden nehézség nélkül fogadták el őt és hűséges kutyáját is.
A fiú több mint tíz évig tartotta magában a megalázó történetet, ami tökéletesen példázza, hogy milyen lelki traumákat okoz a fogyatékkal élőknek az, hogy a társadalom olykor még mindig nem fogadja el őket teljes jogú embernek.
