Élt ő 200 évet? Ez a kérdés sokakat foglalkoztatott már, hiszen a rendkívüli hosszú élet titka mindig is rejtély maradt. Milyen tapasztalatokat gyűjthetett volna ebben az időszakban? Milyen történeteket mesélhetne el? Képzeljük el, ahogy a múlt és a jövő
Remélem, hogy az intézmény hosszú éveken át megőrzi létjogosultságát. Az említett Magyar Tudományos Akadémia körüli helyzet azonban némi aggodalomra ad okot. Lentner Csaba, a Polgári Szemle főszerkesztője és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közgazdász professzora nemrégiben azzal vádolta meg az MTA működését, hogy az ellentétes az Alaptörvénnyel. Szerinte "az akadémikusok teljesítménye - különösen a társadalomtudományok terén - nem felel meg az Alaptörvény által támasztott magas követelményeknek, sem a nemzetközi, sem a hazai színtéren."
Lentner szerint "egy magyar akadémikus 10 év alatt átlagosan 0,4 cikket ír". (A számítás részletei a polgariszemle.hu aktuális számában olvashatók. A szerk.) Ez az állítás olyannyira abszurd, hogy vitatkozni sem érdemes vele. Az MTA tagjai a magyar tudományos élet elitjét jelentik, közülük számosan bárki számára ellenőrizhetően világhírűek. Ám a honi belpolitika ma sajnos olyan állapotban van, hogy Lentner írása nem veszélytelen. Ha az országgyűlés úgy dönt, Széchenyi akadémiáját egyetlen éjszaka alatt eltörölhetik.
Én magam őskonzervatív nézőpontot képviselek, ami nem azonos a jobboldalisággal, hanem inkább a konzervativizmus mélyebb értelmére utal. Gondoljunk csak Burke-ra a XVIII. századból vagy von Hayek-ra a XX. századból – ők biztosan meglepődtek volna, ha valaki jobboldalinak titulálja őket. E minőségemben, valamint az MTA tagjaként, mióta 1993-ban csatlakoztam, abban reménykedem, hogy még van értelme érvelni a tények mellett és felhívni a figyelmet a belföldi és nemzetközi élet, valamint az MTA előtt álló valós kihívásokra.
Égető probléma a hiteles - vagyis nem csaláson alapuló - publikációk számontartásának ellehetetlenülése, vagy ahogy szaknyelven mondják: a tudománymetria csődje. A tudományos közlemények - elsősorban folyóiratpublikációkra gondolok, mivel könyveket írni egyre kevésbé divat - zömükben (tisztelet a kivételeknek!) már évek óta puszta hivatkozásvadászatok. A szerző tudja, hogy melyik folyóiratban kiket idézzen, természetesen hivatkoznia kell olyan cikkekre is, amelyek az adott folyóiratban jelentek meg, ez emeli ama folyóirat tekintélyét, ismét szaknyelven szólva: impakt faktorát.
A sokszerzős tanulmányok rohamos elterjedése figyelemre méltó jelenség a tudományos világban, hiszen a kutatók ezzel automatikusan növelhetik saját és kollégáik idézettségi mutatóit. Ez a megközelítés kétségtelenül kedvező hatással van az egyetemi karrierépítésre és a rangsorok javítására, de a tudományos fejlődés szempontjából alig hoz érdemi változást. Megdöbbentő statisztikák szerint a publikált tudományos cikkek 99 százalékát soha senki nem olvassa, ami arra utal, hogy a tudományos diskurzus valódi hatása és elérhetősége messze elmarad a várttól.
A mesterséges intelligencia korában élünk, amely a technológia csodájaként és egyúttal a klímaválság szomorú következményeként is megjelenik. Engedjétek meg, hogy először az utóbbi témáról beszéljek. Tisztelet illeti azokat a szerzőket és szerkesztőket, akik valóban elkötelezettek a tudomány iránt – különösen a ritka kivételeket. Azonban a tudományos közlemények világában egyre gyakrabban hallani, hogy a kutatók többsége már a ChatGPT segítségét veszi igénybe írásaik során, míg a szerkesztőségek az MI-t használják a cikkek bírálatára. Az eredmény? A közlemények vagy megjelennek, vagy nem. Ha pedig végül mégis napvilágot látnak, a csalás kérdése sokszor csak később kerül a felszínre. Ha pedig kiderül, hogy valamelyik cikket visszavonnak a folyóiratban, már senki sem lepődik meg, hiszen ez a világunk új normája.
És akkor térjünk rá az MTA-ra. Lentner tudománymetriai állításai egyfelől abszurdak, másfelől immár semmit sem jelentenek. Itt most az Akadémiai előtt valóságos tudományos és szervezeti kihívás áll. Meg kell teremtenünk a tudományértékelés új, korszerű, hiteles rendszerét. Létezik az ún. Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT), amely az Akadémiának sok pénzébe kerül, ám nehezen kezelhető, és rendszere meglehetősen áttekinthetetlen. Továbbá az interneten több olyan fórum található, amelyre rátekintve valamelyes képet kaphatunk a számottevőbb szerzők publikációs teljesítményéről.
Létezik egy izgalmas új lehetőség: itt az ideje, hogy az MI-t a szellem csodájaként ünnepeljük. Kérlek, ne habozz, tedd fel neki a kérdést arról, hogy XY publikációs aktivitása milyen formát ölt. Fontos, hogy említsd meg, hogy az online publikációk számát is vegye figyelembe. Ezt azért tartom elengedhetetlennek, mert már hosszú évek óta ellenállok a szerkesztőségek nyomásának, így tanulmányaimat és könyveimet kizárólag online formában adom ki. Tehát: az MI egy megbízható eszköz a publikációs tevékenység és a kutatói identitás hitelesítésére.
Úgy fogalmaztam, hogy az MTA szervezeti kihívás előtt is áll. Létezik az Akadémia úgynevezett köztestületi tagsága, melynek létszáma jelenleg úgy 17-18 ezer fő lehet. Mármost ha az MI-nél rákérdezünk egy-egy köztestületi tag munkásságára, keserű meglepetésben lesz részünk. Zömük a kötelező PhD-n kívül nem vitte sokra, publikációs teljesítményük olykor siralmas. Az MTA munkájában legtöbbjük nem vesz részt. A köztestület jelenlegi formájában ballaszt, megújításra/szűrésre szorul. Magára a köztestületre természetesen szükség van, annak tagjai választják az MTA tudományterületi szakbizottságait, és ezek a tudományos osztályok működéséhez elengedhetetlenek.
A szakbizottságok nem csupán a tudományos tudás képviselői, hanem egy szélesebb értelemben vett tudományos közösség szerves részét képezik. Az akadémikusok és az MTA doktorai mellett fontos, hogy a megújuló Akadémia a szakbizottságokban rejlő potenciált is felismerje, és ezt a tudományalkotó közösség alapkövévé tegye. Az Akadémia feladata nem csupán a tudomány népszerűsítése, hanem annak aktív művelése is. A "nyitott tudomány" koncepciója kétségtelenül fontos, de ezt nem szabad félreértelmezni: a tudományos folyamatok nem demokrata eszközökkel működnek. Ahogy Pálinkás József volt MTA-elnök figyelemre méltóan megfogalmazta: a tudományos igazságokat nem a nép szavazatai határozzák meg. A nyitott tudomány azonban nem zárja ki, hogy a tudományos közösség tagjai eredményeiket közérthetően is bemutassák: a kutatók számára érdemes lenne olyan, laikusok számára is érthető közleményeket készíteniük, amelyek segítik a tudományos ismeretek elérhetőségét. Továbbá, hasznos lenne olyan konferenciák szervezése, ahol bárki részt vehet, és ahol az előadások nem szakzsargonban, hanem érthető nyelven hangzanak el, így a tudomány valóban közelebb kerülhet a társadalomhoz.
Reményeink szerint ilyen konferencia lesz az MTA Kommunikáció- és Médiatudományi Osztályközi Állandó Bizottsága által ma, október 21-én rendezett esemény, amelyet az MTA honlapján, az Eseménynaptárban közzétett zoom linken is nyomon lehet követni. Külön érdeklődésre tarthat számot az előadásokat követő kerekasztalbeszélgetés, melynek előzetes hozzászólásait füzetben gyűjtöttünk egybe. Ez pdf formátumban a saját honlapomon (hunfi.hu) és az akademia.edu-n is megtalálható.
A szerző filozófus, egyetemi tanár, akadémikus.
