Milyen íze van az emberhúsnak? E kérdés körül sokféle történet és legenda kering, amelyeket sorozatgyilkosok és kalandorok meséltek el. Az emberi hús ízéről különböző vélemények születtek, és sokan úgy vélik, hogy az íze hasonlít a disznóhúshoz, míg mások

Mivel viszonylag kevesen fogyasztanak rendszeresen vagy akár alkalmanként emberi húst (vagy legalábbis nem szoktak ezzel büszkélkedni), a címben feltett kérdésre nem olyan egyszerű válaszolni. A Gizmodo 2014-es cikkében olvashatjuk, hogy az emberi hús egyértelműen a vörös húsok közé tartozik, és vizuális szempontból leginkább a marhahúsra hasonlít. "Az izom vörös színe a mioglobin nevű, gazdagon pigmentált fehérje jelenlétének köszönhető: ez a kémiai vegyület az aktív izmok üzemanyagaként szolgál, lehetővé téve az oxigén megkötését és tárolását."

A mioglobin szintje az emberi izmokban körülbelül 2 százalékot tesz ki, ami lényegesen magasabb a sertések, juhok vagy tehenek esetében. Ezért a marhahús valóban a leginkább hasonlít az emberi filére vagy hátszínre. Azonban azok, akik már tapasztalták az emberi hús ízét és megosztották élményeiket, állítják, hogy az íze merőben eltérő.

Sorozatgyilkosok és polinéz kannibálok egyaránt hasonlították az emberi húst a disznóhúshoz. Armin Meiwes, a német bűnöző és kannibál, aki a börtönévei alatt, 2007-ben adott interjújában osztotta meg tapasztalatait, szintén ezt a párhuzamot emelte ki. Érdekes, hogy a különböző kultúrákból és háttérből származó emberek hasonló érzéseket tapasztalnak az emberi hús ízével kapcsolatban.

De nem minden kannibál osztja ezt a nézetet. William Seabrook, az 1920-as évek elismert írója és újságírója, Nyugat-Afrikába tett felfedezőútja során izgalmas tapasztalatokat gyűjtött. Később ezekről a különleges élményekről a Dzsungel útjai című könyvében számolt be, ahol részletesen bemutatja az emberhússal való találkozását és a kulturális hátteret, amely ebben a szokatlan gyakorlatban rejlik.

Szerinte az emberhús íze leginkább a borjúhúsé emlékeztetett. "A pecsenye, amelyből egy szeletet levágtam és megettem, zsenge volt, és színében, állagában, szagában, valamint ízében is megerősített abban a bizonyosságomban, hogy az összes hús közül, amelyet ismerünk, a borjúhús az egyetlen, amelyhez ez a hús pontosan hasonlítható".

Bár ez a beszámoló ma is a legelterjedtebb a témában, sokan kétségbe vonják annak hitelességét. Egyes vélemények szerint a nyugatiakkal szemben bizalmatlan őslakosok soha nem engedték Seabrookot a rituáléikba, így a szerző valószínűleg egy párizsi kórházban szerzett emberi húsmintákat, amelyeket aztán saját magának készített el.

Ettől függetlenül az gyakorlatilag biztosra vehető, hogy mint minden hús, az emberi hús íze valószínűleg nagyban függ attól, hogyan készítik el, és milyen darabot kóstolnak belőle. Az azande törzs emberi pörköltjének valószínűleg teljesen más íze volt, mint annak a mélyhűtött, petrezselyemmel megszórt pénisznek, amelyet egy exhibicionista japán művész 2012-ben egy vacsorapartin tálalt fel.

Az emberi szövetek fogyasztása nem mindig ölt olyan drámai formákat, mint ahogy azt sokan képzelik. Bill Schutt, biológus és tudományos író, például a "gyógyászati kannibalizmus" keretében kóstolta meg a preparált méhlepényt. A placentofágia, vagyis a méhlepény elfogyasztása, egyre inkább visszatérő gyakorlat, amely csupán egy a sokféle orvosi célú emberi húsfogyasztási példából, amelyek a 20. századi Európában is elterjedtek. Ilyen volt például a belső vérzések kezelésére használt múmiákból készült por, vagy a fejfájások enyhítésére alkalmazott koponyadarabok. Ezek a hagyományok különös fényt vetnek arra, hogy az emberi test milyen sokféleképpen szerepelhet az orvoslás történetében.

Mindenesetre, amikor a Scientific American 2016-ban érdeklődött a méhlepény ízéről, Schutt meglepő módon reagált.