A Momentum post mortem egy olyan kifejezés, amely a Momentum politikai mozgalom utóéletével, hatásaival és tanulságaival foglalkozik. A "post mortem" kifejezés általában egy esemény vagy helyzet elemzésére utal, amely lehetővé teszi, hogy az érintettek vi

Orosz rulett a Fehér Házban: Trump békepolitikája egy zsákutcába jutott?

"Akármi jobb, mint a gyilkos csend" - hangzott el Paksi Endre szájából 2001-ben. Azóta a Momentum de facto megszűnésével kapcsolatos gyászmunkát, sajnos, senki nem vállalta magára, mivel az érdektelenség árnyékában senki nem érezte szükségét az elvégzésének. Így hát, jobb híján, itt van ez az akármilyen szöveg, hogy megtörje a hallgatás fojtogató csendjét.

A Fidesz 2015-ben egy komoly tévedést követett el, amelyet egy kommunikációs hiányosság tovább súlyosbított: olimpia rendezésére tett javaslatot, méghozzá minden ésszerű indoklás nélkül.

A görög zsákutca félelmeit frissen maga mögött hagyó magyar társadalom e projekt kapcsán nem látta be, hogyan járulhatna hozzá az osztrák felzárkózáshoz. A netadóval ellentétben a kormány - amit sosem lehet elégszer hangsúlyozni, épeszű magyarázat híján - makacsul ragaszkodott az olimpiai rendezéshez, amely mára már szinte obszezív vágyakozássá vált.

Ezt a magas labdát csapta le 2017-ben a Momentum. Sikeres start!

Segédkeztem plakátok kihelyezésében a Momentumnak Dunaújvárosban, a buli hajnalán, baráti szívességként – emlékét egy lila kitűző őrzi a zsebemben. Részt vettem egy dunaújvárosi kvázi-momentumos sörözésen is, csupán egyszer. Tanúja voltam járdafestéseknek és önkéntes munkáknak, ahol az alulról jövő lelkesedés és a vidéki energiák színesítették a színteret. A tartalmas, szakpolitikai tudással felvértezett emberek is sorban álltak, hogy részesei lehessenek a következő Nagy Dolognak. Végül azonban nem lett belőle semmi.

2018. október 1-jén a Momentum aktivistái Orbán Viktor Cinege utcai rezidenciája előtt tartottak demonstrációt. Ekkor a résztvevők szimbolikusan gyászolták a gyülekezési törvény változását, amely megtiltja, hogy politikai eseményeket tartsanak politikai vezetők otthona előtt. Emlékszem, hogy már akkor is unalomig ismételgettem a barátaimnak egy poént: Miért olyan kényelmetlen a Momentum számára, hogy nem tüntethetnek Orbán háza előtt? Mert mindannyian csak öt perc sétára laknak tőle! (Kérem, tapsolj!)

Már akkor észleltem a Momentum bázisának demoralizáltságát, amikor rájöttem, hogy ahelyett, hogy valódi szervezetépítésbe fognának, a tevékenységük inkább a csúcspozícióban lévő nepotista szereplők – azaz a híres személyek jólétéből induló fiatalok – egójának és karrierjének kiszolgálására korlátozódik.

A Momentum fiatalos, forradalmi mozgalom volt - ahol már be van készítve a Magyar Narancs címlapja a pártelnöknek. Ha minden lap le van osztva a budai elitgyerekek között a csúcson már az indulás előtt, az nem fogja táplálni azt a serkentő huzatot, ami lendületből (idegen szóval: momentumból) országos erőt építene. A jó mém inkluzív, és propagálásra sarkallja a fogyasztót. A jó mém megtermékenyíti a korszellemet.

Segítettem plakátolni a Momentumnak Dunaújvárosban, a buli hajnalán, baráti szívességből. De a korszellem vibrálását nem éreztem; azt már régen megírták a történelem lapjain. A fejem felett egy teherként magasodott, tele volt éhes kölyökként viselkedő arcokkal, akiknek a születéskor kiosztották a lehetőségeket, és akikről nyolc éven át a Momentum látható része szólt. (Ehhez képest a Bibó kollégiumos Fidesz, mint egy garázscég sikerének mítosza, egészen más történet.) Az új momentumosok, akik a start után másodpercekkel csatlakoztak, mind csupán hasznos idióták voltak, akik az ingyenmunkát végezték a rendszernek. A Momentum nem vált virulens mémmé; a kezdetektől fogva csupán egy intézményes befektetés volt, ami bel- és külföldön egyaránt megafonos videóként terjedt. Az SZDSZ emlékének izommemóriája rángott a familiaritás vákuumában, és egy millimétert sem jutott el azon a jól ismert politikai pályán túl.

Fekete-Győr András pályafutása során úgy tűnik, hogy egyetlen eredeti gondolat sem született tőle. Ezzel nincs semmi baj, hiszen sokan élhetnek tartalmas és boldog életet anélkül, hogy kiemelkedő új ötletekkel rukkolnának elő. Civilként ez teljesen elfogadható. Azonban egy politikai mozgalom vezetéséhez ennél jóval több kreativitásra és innovációra van szükség.

Érdekel valakit a gondolatainak felfedezése? Főleg most, hogy minden lezárult, vajon képes lesz őszintén megszólalni? Nem igazán. Készült egy interjú vele, ami közelít az egy órához, és kínszenvedés nézni. Nem áll szándékomban megnézni, még a mesterséges intelligencia sem lenne hajlandó feldolgozni, mert egyrészt biztos vagyok benne, hogy unalmas, másrészt pedig a jövő talán elítélően tekint majd az ilyen "gép-gyötörésre". Az egyik legnépszerűbb hozzászólás a videó alatt: "Olyan, mintha a kettesért lenne felelős" (2600 lájk).

Ettől függetlenül még mindig csak a betűk árnyékát vetette a szavakra, vagy csupán a nevét és az arcát adta hozzájuk. 2021 februárjától kezdve, fél éven át, államférfihoz méltó elképzelésekkel szórakoztatta a közönséget – legyen az Új Magyarország Terv vagy akár Új Rendszerváltás, a lényeg a tartalom helyett inkább a forma. Olyan felcserélhető gondolatok ezek, amelyek 8, 12, 21 vagy akárhány pontos listák formájában bukkantak fel. Egy halom üres lózung, amit egy kezdetben csak alapvetően tanított nyelvi modell is könnyedén képes lenne tömegesen generálni.

Átfutva ezeket felsejlett a 25. kerületi irodaház aljában székelő Pulitzer Albert Managerakadémia platina kurzusának tetszőleges bullshitslide-ja: a senior projektkoordinátor öt legfontosabb tulajdonsága: innovatív, distruptív, konnektív, reduktív és kreatív. Esetleg intuitív, proaktív? Legyen akkor hét legfontosabb tulajdonsága. Dekoratív? Pejoratív!

A magyar közélet egyik figyelemre méltó, de mégsem megválaszolt kérdése az volt, hogy miért nem kérdezték meg Fegyőrt, hogy sorolja fel a hárommal ezelőtti 12 pontját. (Itt egy kis csavar van, hiszen valójában 15 pontból állt a lista.)

Hogy ez nem történt meg, az ráfogható a Covid miatti izolációra és az általános érdektelenségre, ami Fekete-Győr András nemzetünknek kínált vízióját kísérte. Leginkább az utóbbira. Senki nem fáradt azzal, hogy lehajoljon a tálcán kínált pofonért.

Unalmas.

A világ megismerésére az agyam, valószínűleg tanulmányi és szakmai sérülések következtében - információs gondnok BSc - erőteljes szűrőt alkalmaz: a lényegtelen dolgok nem ragadnak meg benne. Elképzelhető, hogy ez egy evolúciós alkalmazkodás a korai Alzheimer-kór ellen, amely segít megakadályozni, hogy a központi idegrendszerem tele legyen felesleges információkkal. Vannak olyan dolgok, amelyeket képtelen vagyok megjegyezni.

Ilyen a két EP-s lány.

Az egyik a botmixeres, a másik pedig a lagzis. De vajon tényleg különböznek egymástól? Talán nem is számít. Keverem a nevüket és az arckifejezéseiket, mintha csak egy fura puzzle darabjai lennének. Ha párosító tesztet írnának róluk, biztosan megbuknék.

Ez egy hatalmas üzenet a tudatalattimtól, amelynek szomorú feladata, hogy minden este megtisztítsa a napi zűrzavart a beérkezett információk tengeréből. Így nem kell fáradoznom a részletek memorizálásával, hiszen teljesen felesleges különbséget tenni közöttük.

Veszítettem ezzel a mulasztással valamit? Lemaradtam valamiről? Jobban megérthetem a Momentum működését, potenciálját és kormányzóképességét, ha tudom, hogy ki a Cseh Katalin és ki a Donáth Anna? Nem hiszem.

A Momentum kontextusában különösen szomorú, hogy a "két EP-s lány" figurája viszonylag pozitívumként jelenik meg, ha a többi lehetőséget nézzük.

Segítettem a Momentumnak plakátot ragasztani Dunaújvárosban, a buli hajnalán, baráti jószándékból, de alapvetően Budapesten élek. Származásom révén jól ismerem a lényeges különbségeket a született budapesti liberálisok és a vidékről felköltözött liberálisok között. Az előbbiek magabiztosan mozognak a városi életben, nem riadnak meg a saját árnyékuktól, értik a belsős poénokat, és laza stílusukkal könnyedén teremtik meg a közvetlen hangulatot. Ezzel szemben az utóbbiak gyakran neofita lelkesedéssel próbálnak beilleszkedni, amit néha túlzásba visznek, s ezáltal komikus helyzetekbe keverednek.

Ez a törés különösen éles a politikai ellenzéki sajtó munkatársainál. A politikai tevékenységet közösen végzik, de a feladatmegosztás árulkodó jeleket mutat: a budapesti újságírók szembetűnően távolságtartóak voltak a Momentum kötelező népszerűsítésével szemben, amely számukra már-már undorító feladatnak tűnt, így inkább a vidékről érkezett kollégákra bízták ezt a „munkát”.

Hát, úgy tűnik, a Momentum megint utcára vonul valami ellen, nem? Fegyőr már felpötyögte a Facebookra, hogy a nyugdíjasok is csatlakoznak, és indulnak a Kossuth térre. Képzeld el, élőben kéne közvetíteni, és estig biztosan eltart. Nincs valaki, aki beugrana? Mondjuk egy gyakornok? Mindegy, csak legyen vidéki! A Janka, ugye? Ő az, aki Szegeden végzett filmterapeuta, és nemrég költözött fel. Sörözés közben büszkén mesélte a Duna-hidakat. Na, ő biztosan jó választás, a profilképén mindenféle felirat van, a „Nem leszünk rabszolgák” és a „Je suis Charlie” is ott figyel, pont egy ilyen lelkes kollégára van szükségünk. Ez már csak előléptetés kérdése!

A fővárosi születésű, ellenzéki véleményformálók (na jó, nem kell túlozni, de néha azért megosztják a gondolataikat) csendje árulkodó jelenség: a Momentum számukra nem éppen a legkedvezőbb megítélés alá esik. A figyelmesebbek pedig talán még némi kuncogást is felfedeztek a háttérben.

A Momentum esetében a különlegességhez túlságosan is komolyan álltak hozzá, míg a komolyság terén nem mutattak elegendő elkötelezettséget.

Egy asztroturfált mozgalom, ami a második lépésnél földbe állt, hogy nyolc keserves éven át végtag nélküli fekete lovagként követelje az érdemtelen döntetlent a Fidesztől, a példának állított, sikeres ellenféltől, aminek nem hogy nem a 21. századi, liberális utódja a Momentum -- innen is üdvözlöm az anno párhuzamot húzó vén politikai elemző rókákat, akik mondtak ennél nagyobb hülyeséget is a relevanciában maradásért a rendszerváltás óta eltelt három évtized alatt, de ne vicceljünk már -- ; hanem még a korai Fidesznek sem az árnyéka, maximum vágyvezérelt paródiája volt. Egy lila fing a szélben, inkonzekvens, elfüstölő partikellék. Fájdalomcsillapító vákuumdugasz a bal szélen, elitgimnáziumi szülői értekezleten megálmodott protekciós gyerekek keresztes hadjárata. Díszítés az SZDSZ sírja körül.

Szeretném kedvesen lezárni ezt az élményt, hiszen részt vettem a Momentum plakátolásában Dunaújvárosban, még a buli hajnalán, baráti szívességből. Úgy érzem, hogy ezért egy kis elismerés kijár: a 6. kerület korábbi momentumos polgármestere állítólag kiváló munkát végez. Ez is egy szép eredmény!

Gazics György újságíró, az ÖT szerzője.

Az alábbi cikk az ÖT és az Index szerkesztőségi együttműködése keretében került az oldalunkra. Ha megosztaná, kommentelné, vagy még több hasonló tartalmat olvasna, keresse fel partnerünk, az ÖT oldalát!

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.