Kedves Tanító! Szeretném megosztani Önnel néhány gondolatomat, amelyek a közelmúltban foglalkoztatnak. A pedagógusi hivatás szent és nemes küldetés, amelynek alapja a tisztelet, a megértés és a méltóság. Azonban sajnos tapasztalatom szerint néha előfordu
Azt gondoltam volna, hogy a pedagógusképzés első évében, nagyjából már az első nap megtanítják a leendő óvónőknek, tanítóknak, tanároknak, hogy a kivételezés nem oké a gyerekek között. Bár emlékeim szerint az én gyerekkoromban is voltak kivételezős tanárok, de egyrészt az még a Kádár-rendszerben volt, amikor a gyerekek lelki fejlődése egyáltalán nem volt szempont, másrészt azt gondolnám, hogy a mai világban teljesen természetes kellene, hogy legyen, hogy amennyire lehet, egyenlő bánásmódot kapjanak egy osztályban a diákok. Vagy legalább ne nyilvánvaló, ordító és felháborító kivételezés történjen.
Teljesen természetes, hogy nem minden gyereket lehet ugyanazzal a szeretettel vagy toleranciával kezelni. A tanítók sem gépek, hanem érző emberek, akiknek vannak saját érzelmeik és preferenciáik. Előfordulhat, hogy az egyik szülő véleményével egyetértenek, míg a másikkal éppen ellentétes érzéseik vannak, ami nyilvánvalóan befolyásolja, hogyan tekintenek a gyerekekre. Egy 30 fős osztályban pedig valóban nehéz ugyanakkora intenzitással viszonyulni minden egyes diáknak; ez a helyzet megértést és empátiát igényel.
Az első néhány alkalommal talán még elnézhető a kedvenc gyerekek előnyben részesítése, de már harmadik éve vagyok tanúja annak, hogy a harminc gyerek közül huszonhatnak esélye sincs a labdába rúgásra. Sőt, ha esetleg szembeszállnának a kivételezettekkel, azonnal megalázásban részesülnek. Az ilyen helyzetek látványa rendkívül elkeserítő és igazságtalan.
Hogy egy friss és konkrét példát emeljek ki, ami inspirált engem, hadd említsem meg a közelgő karácsonyi iskolai műsort. Talán nem minden szülő szívét hódítja meg ez az esemény, de a gyerekek számára igazi ünnep. Már alig várják, hogy színpadra léphessenek, és minden egyes szerepkört, még a legkisebbeket is, hatalmas lelkesedéssel ölelnek magukhoz. Képzeljétek el, hogy alig múltak el nyolcévesek, és ha csak két sort kapnak a betlehemi játékban, úgy készülnek, mintha Shakespeare legnagyobb művét kellene előadniuk. Az előadás után pedig annyira büszkék lesznek, mintha a világ legnagyobb teljesítményét vitték volna véghez!
Egy ilyen közhangulatban, egy ilyen karácsonyi várakozásban megjátszani azt pedagógusként, hogy az egész osztályból csak a négy kedvenc gyerek kap szerepet a műsorban, a többiek maximum fát játszhatnak az előadásban - és még ezt a kiváltságot sem kapja meg mindenki, pedig hát nem lenne halálosan mindegy, hány fa áll a színpadon?
Az elmúlt három év során a gyerekek számtalan hasonló helyzetet éltek meg veled, a tanítójukkal, és a történetek száma végtelen, hogy milyen módokon részesíted előnyben azt a négy gyereket. Ők, a korosztályuknak megfelelően, nem restellik ezt a többiek orra alá dörgölni. Az osztályközösség dinamikája ettől a tanítói kivételezéstől olyan lett, mintha egy uralkodó elit állna a kis "jobbágy" gyerekek fölött. Ezek a négyesfogat mindig a saját igazukat hangoztatja, bármilyen konfliktusba keverednek is az osztálytársaikkal, és valóban minden apró részletben előnyhöz jutnak, legyen szó arról, ki hova üljön, vagy ki vállalja a tálcák visszavitelét uzsonna után.
Akár a kivételezettekre, akár a maradék 26 gyerekre, mert egyik fél sem jön ki jól ebből a helyzetből. A gyerekek nem egyszer mennek sírva haza emiatt, annyira bántja őket az a bánásmód, amit velük szemben megengedsz magadnak. Ha pedig szembeszállnak a kivételezett gyerekek rémulamával, akkor intőt kapnak, vagy ha csak vitába keverednek velük, akkor az osztály előtt megalázod őket. Hogy jössz ehhez?
Bár külső szemlélőként könnyen mondhatnánk, hogy "ha nem tetszik, el lehet menni", de ne felejtsük el, hogy 26 gyerek nem menekülhet el azért, mert te nem tudod a szakmai alapokra helyezni az érzelmeidet irányukban. Itt az idő, hogy a gyerekek ne sírjanak miattad; viselkedj úgy, mint egy igazi pedagógus, ne pedig úgy, mint egy elfogult nagymama, aki csak az unokáinak adja a legfinomabb almás pitét a játszótéren!
