Természetesen! Íme egy egyedi paródia szöveg, amely a mindennapi élet egy vicces aspektusát célozza meg: --- **Cím: A Kávéfőző Kalandja** (Paródia a "Kávéfőző" című dalra) **1. versszak** Reggel hét, a nap felkelt, A kávéfőzőm halkan kéri: "Csak e
Ha jól értem, a találgatásoknak vége, hiszen kiderült, miért is ünnepelte a magyar stand a frankfurti könyvvásáron Krasznahorkai friss Nobel-díját egy egyszerű A4-es lappal és néhány könyvvel. Demeter Szilárd megszólalása felfedte a helyzetet: „Sajnos, ebben a diktatúrában kell élnünk, és a szakmai felelős kollégák munkájába nem igazán szólok bele. Nem tiltok és nem engedélyezek, főként nem politikai alapon, inkább arra bízom őket, hogy végezzék a feladatukat.” Vagyis ennyire futotta, hogy a klasszikusok szellemére hivatkozzunk.
Térjünk vissza egy kicsit a történtekre, és nézzük meg őket alaposabban. Nem fér hozzá kétség, hogy Demetert az értékelvűség vezérli, és valóban elismeri Krasznahorkai írói tehetségét. Az általa vezetett intézmények légkörét a demokratikus szakmaiság hatja át, így nem is merül fel benne a kétség. De sajnos ez az értékelvűség nem érvényes a teljes NER-re, különben Rákay Philip és Takaró Mihály nem találhatnának maguknak helyet, sőt, még az árnyékaik is eltűnnének. Jelenleg egy olyan szellemiség van jelen, amely egykor Kertész Imrét is idegennek találta, és most, minden gratuláció ellenére, Krasznahorkait is távolinak érzi, ami csak a visszafogott öröm érzetét kelti.
Könnyen lehet, hogy a Petőfi Irodalmi Ügynökségben dolgozók is érzik ezt, mert nem ostobák, és a szakmaiságuk mélyén az óvatosság dolgozik, ezért alakult ki ez a népmesei helyzet: ünneplünk is, meg nem is; hoztunk is valamit, meg nem is. Mindenki más meg felháborodik. Joggal. Hiszen nem olyan sűrű jelenség a magyar irodalmi Nobel-díj. Megérdemelne kitűzőt, posztert és egyéb hívságokat, a puszta szerzői jogok felkínálása helyett. Könnyű a németeknek, nekik nagyobb rutinjuk van ebben.
Tetszik, nem tetszik, ez az A4-es lap a mi belső szenvedéseink tükre. Kifejezi kettősségünket, a mélyben rejtőző megvetést és diszkrét gyűlöletet, ami szinte fojtogatóan jelen van. Aki ezt megérti, az Krasznahorkai műveit is más szemmel nézi, beleértve a Zsömle odavan című regényt, ahol a humor olykor paródiába csap át. (Házi feladat: keressetek egy olyan magyar írót, akinek Nobel-díja esetén mindkét "oldal" őszintén örülne. Talál-e ilyet valaki?) Ez az A4-es lap tökéletesen rávilágít a szellemi elsivárosodásra és a valódi ünneplés hiányára, amiért a magyar stand inkább dicséretet érdemel az őszinteségéért.
Olvasóként viszont semmi sem ronthatja el az örömünket. Ami időnként ott is meglátja a reményt, ahol egyre nehezebb. Akinek a kezében nem véletlenül jár egy-egy könyv, az pontosan tudja, hogy épp az efféle korok szülik, ha nem is rögtön, a remekműveket. Egy politikailag kiegyensúlyozott időszakban, amelyben a politikusok a maguk szürkeségével a köznek dolgoznak, az írónak nem sok dolga akad. A mostani viszont a maga örökös kétszínűségével, "szakmaiságával" igazi aranybánya. (Ki találna ki például ilyen igazgatói nyilatkozatot?) Lesz (van) tehát utánpótlás, és talán lesz még okunk nagyobb, látványosabb ünneplésre is. Nem is Krasznahorkai, hanem magunk miatt. Ha úgy tetszik, az önbecsélésünk miatt. Mert a valódi öröm felszabadít, nagyvonalúvá és nyitottá tesz. És nem, nem fér el egy A4-es lapon.
