Rácz Jenő a Hősök terén állt ringbe bokszedzőjével, ahol izgalmas mérkőzés vette kezdetét. A helyszín különleges atmoszférájának köszönhetően minden jelenlévő számára felejthetetlen élményben volt része.

Közel két évvel ezelőtt a Sztárbox 2023-as évadában tűnt fel Rácz Jenő, akinek bunyós teljesítményét a tévénézők izgatottan figyelték. Az egyik mérkőzésén egy látványos kiütéssel diadalmaskodott, de sajnos barátja, Kabát Péter a megütés következtében elveszítette az eszméletét. Rácz egészen a szuperdöntőig küzdött, ám a végső összecsapás során Molnár Áronnal szemben nem tudta megfordítani a sorsát, és sajnos egy súlyos sérülést is elszenvedett a harc során.
A Konyhafőnök egykori ítészét Dobrádi Zsolt készítette fel a műsorra, akivel a hétvégén a Hősök terén szálltak ringbe egymás ellen.
Csodálatos érzés volt a Magyar Ökölvívók Szövetségének 100. születésnapján a Hősök terén szorítóba lépni‼️ Soha nem gondoltam, hogy bokszolhatok valaha ugyanabban a ringben, ahol a gyerekkori példaképeim is. Köszönöm Rácz Jenő a mérkőzést, hatalmas élmény volt! 🙏 Metzger Józsi'bá', köszönöm, hogy az első (több mint húsz éve) és a legutolsó mérkőzésemre is felkísértél! 🙏 Gratulálok a résztvevőknek és a szervezőknek!👏 Hajrá Magyar Ökölvívás!💪🥊
Dobrádi közös fotóikat, valamint a mérkőzésükről készült felvételeket osztott meg, míg Rácz is megörökítette a meccs néhány emlékezetes pillanatát, kifejezve háláját a lehetőségért, hogy ismét ringbe léphetett.