Hosszú órákon keresztül pihent a szikla peremén: a barlangi mentők fáradhatatlanul dolgoztak, hogy biztonságosan lehozzák a lezuhant siklóernyőst.

A barlangi mentők éppen egy ünnepségen voltak, amikor befutott a hívás

Egy felejthetetlen estének indult a Magyar Barlangi Mentőszolgálat tagjainak találkozója, ahol a régmúlt hőseinek emlékére készültek egy igazán nagy bulira. A hangulat már kezdett felforrósodni, s a söröspoharak töltése előtt álltak, amikor váratlanul megérkezett a segélykérő hívás: egy siklóernyős bajba került, és egy sziklapárkányra zuhant. Ferenc már órák óta ott lógott a levegő és a föld között, súlyos sérülésekkel küzdve. A barlangi mentők gyorsan reagáltak, majd a hivatalos oldalukon osztották meg az esetről szóló beszámolót, amelyben Ferenc visszaemlékezett a rémséges pillanatokra és a mentés utáni tapasztalataira.

Ferenc a délután fél négy után emlékezett vissza az eseményekre, amikor is felkerekedett. A szél enyhe fújdogálása mellett úgy döntött, hogy megkísérli a visszatérést Vértestolnára. Ám a következő pillanatban egy rossz döntés következett. Az ernyő hirtelen eltűnt, és a háta mögé rántotta őt. Abban a szempillantásban tudta, hogy a következő állomás egy fa lesz; reflexszerűen kidobta a mentőernyőt. Lenézett, és látta, hogy sziklák várnak rá... Erre az esetre senki sem készülhet fel. Hassal a legfelső sziklapárkányra zuhant, ami szinte meredek volt; onnan még körülbelül tíz métert csúszott lefelé, míg végül megkapaszkodott az ernyő. Alatta pedig húsz méter űr tátongott.

A siklóernyősnek ezután kiesett néhány perc, vagy akár több is, pontosan már nem emlékezett. Mire újra észhez tért, már este hat is elmúlt. Bár a bal lábát nem érezte, de mozgatni tudta, a nyaka viszont nem mozdult. Egy facsonk a teste alá szorult, úgy nyomta a hasát, hogy alig kapott levegőt. További egy órába telt, mire sikerült elérnie a zsebében a telefonját és tárcsázta barátját, Józsefet, aki azonnal elindult a segítségére. Ő riasztotta a barlangi mentőket is, de közölte velük, hogy sem a pontos helyet, sem barátja sérüléseit nem tudja nekik megadni.

- Éppen csak befejeződött az ünnepség hivatalos része, és már készülődtünk a sörcsapolásra, amikor megcsörrent a telefon - mesélte lapunknak Kovács Márton, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat tagja. - Azonnal útnak indultunk, ahogy éppen akkor öltöztünk: utcai cipőben és fehér ingben. Általában nem így, ennyire elegánsan szoktunk belevágni a mentésbe...

Józsefnek sikerült rátalálnia barátjára, és a hangos kiabálásukkal sikerült pontosan meghatározniuk, hol fekszik a sérült. A bakonyi barlangi mentők voltak az elsők, akik a helyszínre érkeztek. Azonnal nekiláttak a kötélpálya kiépítésének, miközben eltakarították a növényzetet, hogy biztonságosabbá tegyék a területet. Az orvos, aki Ferenchez érkezett, nem más volt, mint Zádor Zsófia, aki egy évvel korábban Törökországban is részt vett Mark Dickey barlangásznak az ezer méteres mélységből való kimentésében.

A pilótát, aki a sziklafalnak csapódott, súlyos zúzódásokkal és fejsérüléssel találták meg a függőleges sziklafalon, magatehetetlen állapotban. A bal lábát a saját siklóernyős beülője szorította, ami egyben megmentette őt attól, hogy a mélybe zuhanjon. Akkorra már elviselhetetlen fájdalmakkal küzdött, amelyet csak egy rendkívül erős, kábító hatású injekcióval tudtak mérsékelni.

- Valójában óriási mázli, hogy ilyen viszonylag enyhe sérülésekkel megúszta a dolgot - mondta Kovács Márton. - Természetesen ideálisabb lett volna, ha nem egy sziklapárkányra esik, de mi kifejezetten az ilyen helyzetekre specializálódtunk, ez a felkészülésünk része.

Ferenc végre magához tért, és reményei szerint a sporttársai nem tartanak majd haragot amiatt, hogy egy rövid repülés kedvéért nem aktiválta az élő pozíciójelzőjét.