Történelmi jelentőségű elnökválasztás előtt áll Lengyelország, ahol a választók szavazatai arról határoznak, hogy végleg búcsút intenek-e az illiberalizmusnak, vagy sem.

Bár a legfrissebb közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a Polgári Koalíció (KO) jelöltje, Rafal Trzaskowski, a legesélyesebb a lengyel elnökválasztáson, Donald Tusk miniszterelnöknek nem csupán a győzelemre kell fókuszálnia. Ha Trzaskowski, aki jelenleg Varsó főpolgármestere, nem nyer, az komoly következményekkel járhat Tusk kormányára nézve. A jobboldali PiS párt ugyanis az általa támogatott elnökjelölttel könnyedén blokkolhatná a Tusk-kormány által tervezett reformokat, amelyekre 2023-ra ígéretet tettek. Így tehát a politikai játszma tétje nem csupán az elnöki szék, hanem a kormányzás jövője is. Melyik félnek sikerül végül felülkerekednie a másikon, és megvalósítania ambícióit?

Május 18-án, vasárnap rendezik Lengyelországban az elnökválasztás első fordulóját. Mivel a lengyel alkotmány értelmében egy elnök maximum két ciklust tölthet be, ezért a PiS-es Andrzej Duda távozását követően tíz év után biztosan új államfője lesz Lengyelországnak.

A legfontosabb kérdés most az, hogy a 2023-as parlamenti választások után képes lesz-e megőrizni befolyását az ellenzékbe vonult jobboldali-populista párt, vagy pedig a PiS riválisa, a Donald Tusk által irányított Polgári Koalíció (KO) 2005 óta először újra győzelmet arat.

A választások kapcsán azonban nem csupán ez az egyetlen kérdés, amit mérlegelni kell.

ami eddig nem tudott felnőni a kormányra kerülésük után támasztott nagy várakozásoknak részben épp amiatt, mert az Elnöki Palotából olykor vétóval akadályozták a reformjaik teljesítésében és a PiS által kiépített illiberális rendszer lebontásában.

A választások tétje a pártok számára lényegesen eltérő. Donald Tusk célja, hogy a jövőbeli elnök ne használhassa az elnöki vétót a kormánypártok által a Szejmben olykor nehezen elfogadott törvények blokkolására. Ezzel szemben Jaroslaw Kaczynski és a PiS arra törekszik, hogy megőrizzék ezt a jelentős politikai hatalmat a saját pártjuk kezében.

A Tusk vezette jobbközép-liberális Polgári Koalíció (KO), amely magában foglalja a kereszténydemokrata-agrárius Lengyel Néppártot (PNL), a centrista, túlnyomórészt civilekből álló Polska 2050-t, valamint az egykori kommunista állampárt utódját és más kisebb, régi és új baloldali pártokat tömörítő Lewicát, nem csupán Duda külső beavatkozásával küzd. A kormányzat működését valójában sokkal összetettebb kihívások árnyékolják be, amelyek mélyebb politikai és társadalmi gyökerekkel bírnak.

A pártok között hosszú ideig zajlott a diskurzus arról, hogy közös jelöltet indítsanak-e a közelgő elnökválasztáson, vagy inkább külön-külön lépjenek színre. Ennek kapcsán még az előválasztás gondolata is felmerült, ám végül ezt csak a KO valósította meg saját keretein belül. Ennek a folyamatnak a végeredményeként a varsói főpolgármester, Rafal Trzaskowski lett a Tusk vezette frakció elnökjelöltje.

De a már 2020-ban is elinduló, majd Dudával szemben alulmaradó Trzaskowski mellett további két kormánypárti jelölt is elindul: az ugyanúgy ezen az elnökválasztáson berobbanó centrista, korábbi keresztény tévébemondó Szymon Holownia, valamint a Lewica jelöltjeként Magdalena Biejat is.

Jelenleg ő tűnik a legnagyobb esélyesnek mind az első, mind a második fordulóban. Ugyanakkor a kampány során folyamatosan csökkent a népszerűsége, részben a kormányzati intézkedésekkel szembeni elégedetlenség következtében, másrészt pedig azért, mert a többi jelölt kifejezetten őt vette célba, és a kampánystratégiájukat a televíziós viták során ellene irányították.

Trzaskowski körül komoly hullámokat vert a közvélemény, hiszen 2020-ban bevándorlóbarát kampányt folytatott, ám most a PiS jelöltjével, Karol Nawrockival versengenek, hogy ki tudna még határozottabban fellépni az illegális bevándorlás ellen. Érdekes, hogy mindezek a kérdések nem is tartoznak közvetlenül az elnöki hatáskörhöz.

A kormánypárti jelöltek közötti verseny jelenleg tét nélküli küzdelemként zajlik, különösen Holownia és Biejat között, akik a negyedik helyért harcolnak. Ugyanakkor Biejat és a Lewica számára nagyobb aggodalomra adhat okot, hogy az utóbbi időszakban a pártszövetségből és a kormányból kiemelkedő Razem jelöltje, Adrian Zandberg, várhatóan megelőzheti őket. Ha ez bekövetkezne, az óriási presztízsvesztést okozna a pártszövetség számára, és valószínűleg újra kellene értékelniük, hogy a 2027-es parlamenti választásokig szeretnének-e a Tusk-kormány részei maradni. A kutatások alapján e három jelölt támogatottsága 5-7 százalék között mozog.

Míg a Lewicát egy baloldali háziverseny köti le, ennél jóval nagyobb tétje van a választásoknak a legnagyobb kormánypártnak és a Donald Tusk miniszterelnök számára:

A PiS által 2023 előtt kiépített illiberális struktúrák lebontása csak akkor válhat valóra, ha a kormány sikeresen navigál az elnöki vétó akadályain. Ehhez elengedhetetlen, hogy a Dudát váltó új elnök ne álljon ellent a reformoknak, ami csak Tusk és a párton belül vele versengő Trzaskowski győzelme révén lehetséges.

Ahogyan említettük, a PiS legfőbb célja, hogy továbbra is gátat szabjon a Tusk-kormány tevékenységének. Ennek legegyszerűbb módja, ha a párt jelöltje marad az Elnöki Palotában, aki rendre él az elnök alkotmányos vétójogával.

A kiválasztása eleve érdekesre sikeredett: az elnökjelöltség előtt konzervatív történészként dolgozó Nawrockit hivatalosan még csak nem is a PiS indítja, hanem egy civil szervezet, és sokáig még a PiS magszavazóinak sem igazán tetszett a jelöltsége - azt csak a lengyel elemzők is találgatni tudják, Kaczynski választása miért épp az országosan ismeretlen Nawrockira esett.

Az egyik lehetséges magyarázat, hogy Kaczynski nem kívánta, hogy olyan elnökjelölt álljon elő, aki később fenyegetést jelenthet a párton belüli hatalmára – például Mateusz Morawiecki, a korábbi miniszterelnök esetében. Ehelyett egy olyan jelöltet keresett, aki képes megszólítani azokat a polgári és középosztálybeli szavazókat, akiket a 2023-as választások során elveszítettek. Emellett valószínű, hogy célja a PiS fiatalítása is volt, hiszen Nawrocki mindössze 42 éves.

Nawrocki három lehetséges elvárásnak is eleget tesz – különösen figyelembe véve, hogy kampányának nyitányán azt ígérte, véget vet a lengyel és lengyel közötti szabadságharcnak. Bár az elnökjelölt a kulturális és társadalmi kérdésekben a PiS nézeteit osztja, a PiS jóléti államát kifejezetten ellenzi. A szociális transzferek helyett inkább adókedvezményeket javasol, ami arra utalhat, hogy a párt ezzel a lépéssel a PiS helyett a Konföderációt támogató fiatalok felé szeretne nyitni.

Nawrocki kampányának számos pontja párhuzamba állítható Trzaskowski üzeneteivel. Különösen figyelemre méltó, hogy mindketten kifejezték aggályaikat az ukrán menekültekkel kapcsolatban. Fontos megjegyezni, hogy ez az álláspont nem az ukrán kormányt célozza, hanem a menekülteket érinti. A kampányuk középpontjában az a gondolat áll, hogy a segélyek és az orvosi ellátás csak akkor járna számukra, ha aktívan dolgoznak.

Míg Trzaskowski Tuskhoz hasonlóan Lengyelország EU-n belüli szorosabb együttműködésében látja a lengyel külpolitikai kapcsolatok jövőjét és szuverenitásának védernyőjét az Oroszország jelentette veszéllyel szemben, addig Nawrocki ezzel kapcsolatosan a PiS-es álláspontot képviselve inkább a NATO-n belüli együttműködést és az Egyesült Államokkal való kapcsolatokat tartja fontosabbnak.

Ezért különösen jelentőségteljes lehetett azok számára, akik fogékonyak az ilyen eseményekre, hogy Nawrocki Donald Trump amerikai elnököt az Ovális Irodában látta vendégül. Ám a sors fintora, hogy éppen azon a napon került napvilágra az ingatlanbotránya, amikor a találkozóra sor került.

Az ingatlanbotrány helyzete különösen érzékeny, hiszen Lengyelországban a lakhatási válság az egyik legfontosabb társadalmi probléma. Különös figyelmet érdemel, hogy a gdański ház, amelyet eddig titokban tartott, zavaros körülmények között került a birtokába, egy nyugdíjas lengyeltől. Ez a helyzet nemcsak a fiatalok körében váltott ki éles kritikát, hanem az idősebb, PiS-pártot támogató választók között is, akik szintén megdöbbentek a történteken.

De a hivatalosan függetlenként induló, ám PiS által támogatott jelölt a tapasztalat hiánya miatt a kampánya elején is vétett hibákat. Nem volt elég karizmatikus, ami miatt

Április elején Slawomir Mentzen a közvélemény-kutatások alapján a hibahatáron belül megközelítette Nawrockit. Ennek ellenére a PiS és Tuskék politikai jelenléte miatt a jóléti államot megszokott lengyelek számára zavaró lehet a gazdaságpolitikai ígéretekben megfogalmazott, a szociális transzferek drasztikus csökkentését célzó javaslat. Továbbá, a Konföderáció Mentzen melletti szárnyának vezetője, Krzysztof Bosak etnonacionalista nézetei is hozzájárulnak ahhoz, hogy sokak számára elfogadhatatlanná váljon a párt irányvonala.

Ugyan Nawrocki kampánya a kezdeti hibák óta sokat javult, és a közvélemény-kutatásokban is közelít Trzaskowskihoz, azonban ezt a választást még mindig csak Trzaskowski tudja elveszíteni, nem pedig Nawrocki megnyerni.

A jelenlegi, még csupán elméleti szinten létező Trzaskowski és Nawrocki közötti versenyt illetően a kutatások Trzaskowski győzelmét valószínűsítik, annak ellenére, hogy Nawrocki támogatottsága az utóbbi időszakban már meghaladja a 40 százalékot. Ennek a jelenségnek a hátterében legfőképpen az áll, hogy a PiS hivatalosan is a Nawrocki mögé sorakozott fel, kampányeseményein pedig már olyan prominens politikai alakok is megjelentek, mint Mateusz Morawiecki és Jaroslaw Kaczynski, akik sikeresen elérhették a PiS stabil szavazóbázisát.

Nawrockinak most sürgősen valami igazán különleges ötlettel kell előállnia, ha meg akarja gátolni Trzaskowski elnöki ambícióit. Leginkább arra számíthat, hogy a politika világában a legváratlanabb események is bekövetkezhetnek.