Szinte bármi megtörténhet az Egyesült Államokban, de egy dolog biztos: egy sziget továbbra is a világ egyik legérdekesebb témája marad idén is.

2024-ben Kína három jelentős hadgyakorlatot indított a Dél-kínai-tenger északi részén, különösen Tajvan körül. Minden egyes alkalommal a haditengerészet és a légierő eszközeinek tömeges jelenléte okozott zűrzavart a sziget térségében, azonban a felek nem léptek tovább a háborús cselekvések irányába. A világ minden táján találgatások folynak arról, mikor következhet be az a döntő pillanat, amikor Peking valóban offenzívát indít. A közeljövőben számos tényező megváltozhat a nemzetközi politikai színtéren, amelyek hatással lehetnek Kína döntéshozatalára.

Peking 1949 óta követeli a keleti partvidékétől körülbelül 200 kilométerre található sziget birtoklását. Ekkor a kínai polgárháborúban vereséget szenvedett nacionalista erők, a Kuomintang, a jól védhető területekre menekültek, míg a szárazföldön a kommunisták átvették a hatalmat. Így alakult ki a "két Kína" helyzete: a Kínai Népköztársaság Pekinggel mint fővárossal, valamint a Kínai Köztársaság Tajpejjel. Mindkét entitás magát a "valódi Kínának" tekinti, és számos területet követel magának, különösen egymásét. Az elmúlt évtizedekben a két fél közötti viszony folyamatos ingadozásnak volt tanúja, időnként közeledtek egymáshoz, máskor viszont feszültség keletkezett, sőt, néhány esetben fegyveres összecsapásokra is sor került.

A jelenlegi helyzet újra rendkívül feszültté vált, szinte egy igazi "mini jégkorszak" köszöntött ránk.

Ez a jelenség már nem friss hír, hiszen évek óta egyre szélesedik a szakadék Kína és Tajvan között. Miközben a világ számos része találgatásokkal van tele, az a kérdés foglalkoztatja őket, hogy vajon mikor éri el a feszültség olyan szintet, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök komolyan mérlegelje egy átfogó támadás lehetőségét.

2025 számos szempontból jelentős átalakulások elé néz a Nyugat távol-keleti geopolitikai táján, amelynek egyik fő mozgatórugója Donald Trump esetleges újbóli elnöki kinevezése lehet. Trump korábbi politikai pályafutása alatt világosan kifejezte véleményét Kínáról, a kampánya során a keleti nagyhatalom fenyegetéseire irányította a figyelmet, ami hozzájárult a választási győzelméhez. Az elnöksége alatt, 2017 és 2020 között, a Peking és Washington közötti kapcsolatok rendkívül ingadozóan alakultak: időnként fokozták a kereskedelmi háború feszültségeit, máskor viszont próbáltak enyhíteni rajta. Trump külpolitikai stratégiája során sokkoló lépésekkel is szolgált, például a Kim Dzsongunnal, az észak-koreai vezetővel folytatott személyes találkozójával, amely különösen érdekes, hiszen Kim szoros kapcsolatokat ápol Kínával. Ez a dinamikus és gyakran kiszámíthatatlan viszony várhatóan továbbra is meghatározó szerepet játszik a jövő geopolitikai tájképe szempontjából.

Joe Biden elnöksége alatt is lényeges változások nem realizálódtak, és az amerikai közgondolkodás egyik alapkövévé formálódott, hogy

Kína tud az Egyesült Államok világhatalmi pozíciójának megrengetésére valódi veszélyt jelenteni.

A kommunikációs paneleket tekintve ebben a ciklusban némileg visszafogottabbá vált a politika, de a hideg távolságtartásra jó példa, hogy a hatalmak legfontosabb katonai vezetői akár éveken át sem beszéltek egymással. Ebben helyzetben tér vissza az Ovális Irodába Trump, ráadásul egy dologban szinte biztos lehet: a Pekinggel szembeni határozott és szigorú politikai lépéseket jelentős belpolitikai egyetértés fogja fogadni az Egyesült Államokban, bár azért bőven vannak ellenérdekeltek.

a republikánus politikai diskurzusban továbbra is jelen van ez a tranzakciós megközelítés. Donald Trump politikai stílusa mindig is arra épült, hogy a nemzetközi kapcsolatokban a kölcsönösséget és a közvetlen előnyöket helyezze előtérbe. A közelmúlt eseményei során világossá vált, hogy Trump nem csupán szónoklat szintjén hangoztatja ezeket az elveket, hanem a gyakorlatban is komolyan veszi azokat. A Tajvannal kapcsolatos kijelentései, amelyek szerint a szigetnek "fizetnie kellene" az amerikai védelemért, jól példázzák ezt a hozzáállást. Ezzel nemcsak a védelmi költségek növelésére ösztönözte Tajpejt, hanem egyfajta nyomásgyakorlást is megvalósított, amely a kölcsönös érdekek mentén való együttműködésre irányul. Az, hogy Tajpej "ellopta az amerikai chipipart", szintén árulkodó a Trump-féle retorika éles kritikáiról és a kereskedelmi rivalizálásról. Bár Trump azóta némileg finomított a megfogalmazásain, a nemzetközi politikai térben való navigálásának stílusa továbbra is a kölcsönös előnyök keresésére és a nemzeti érdekek maximális érvényesítésére épül. E megközelítés jövőbeli alkalmazása számos kérdést vet fel, különösen a globális együttműködés és a diplomáciai kapcsolatok fenntartása szempontjából.

nagyon magabiztosnak mutatkozott abban, hogy szerinte Kína nem fog katonai akcióba lendülni a területen.

Az amerikai elnök személyén és hozzáállásán túl sok múlik viszont még a térségi szövetségesek viselkedésén. Japán a világ egyik legerősebb katonai hatalmának számít, Dél-Koreával egyetemben, és mindketten fontos kereskedelmi partnerei Tajvannak. Sem Szöul, sem pedig Tokió nem nézi jó szemmel, hogy a régi nagy rivális Kína egyre nagyobb teret nyer a Távol-Keleten. Különösen attól tartanak, hogy Peking felügyelheti majd a világ legforgalmasabb tengeri útvonalait, ezzel pedig olyan stratégiai előnyt élvezhet, amely miatt a térségi hatalmak kénytelenek lennének fejet hajtani riválisuk akarata előtt. Joe Biden kormánya igyekezett ezeket a feszült félelmeket egy amolyan NATO-szerű együttműködésbe csatornázni, de ennek az eredményeiről egyelőre korai lenne nyilatkozni, de önmagában már az is nagy szó, hogy Japán és Dél-Korea hajlandó volt félretenni a nagyobb cél érdekében a régi sérelmeiket, mivel belátták, hogy ennél fontosabb most, hogy Peking növekvő hatalmával szemben cselekedjenek.

Japánban az új miniszterelnök, Isiba Sigeru határozottan elkötelezte magát az amerikai kapcsolatok megerősítése mellett, sőt, ambiciózus tervet dédelget: egy NATO-szerű katonai szövetség létrehozását, amelynek célja Kína befolyásának csökkentése. Az ország katonai költségvetése folyamatosan emelkedik, ami egyértelmű eltérést mutat a korábbi pacifista politikához képest. Ezzel szemben Dél-Koreában a helyzet egészen más: Jun Szogjol, a konzervatív politikai tábor képviselője, aki eddig a parlamentben kisebbségben volt, egy váratlan lépés következtében gyakorlatilag saját politikai karrierjét tette kockára. December 3-án, késő este, hadiállapotot hirdetett ki az országban, azzal az indokkal, hogy az ellenzék gátolja a kormányzati működést, és valószínűleg Észak-Korea érdekeit szolgálják. E döntése káoszt okozott Szöulban, ahol a közvélemény nem tudta, mit gondoljon, és a parlament gyorsan elutasította az intézkedést. A törvényhozók végül úgy döntöttek, hogy az elnök távozását is meg kell fontolniuk, akinek most akár hosszú börtönbüntetéssel is szembe kell néznie. A közelgő választások új irányt adhatnak az ország jövőjének, és az új elnök személye kulcsszerepet játszik a kormányzati politika alakításában, mivel ő lesz a kormányfő is egyben.

A harmadik jelentős térségi szövetségese Washingtonnak továbbá a Fülöp-szigetek, az amerikai biztonsági megállapodás egyre szorosabbak a szigetországgal, több közös hadgyakorlatot tartanak minden évben. Manilának súlyos nézeteltérése van Kínával szemben bizonyos dél-kínai-tengeri területek ellenőrzése felett, ez az elmúlt egy évben többször visszafogott, de fizikai károkkal és sérülésekkel járó összecsapáshoz vezetett.

Jelenleg az ország politikai irányultsága egyértelműen eltávolodott Kínától, amihez nagy mértékben hozzájárul az Egyesült Államok régiós elköteleződése és lelkesedése.

Negyedikként Vietnam is szóba jöhet, mint Washington megbízható térségi támasza. Azonban Hanoi óvatos politikája éppen arról ismert, hogy folyamatosan arra törekszik, hogy megőrizze az egyensúlyt, elkerülve a túlzott elköteleződést bármelyik nagyhatalom irányába. E stratégiának köszönhetően sikerül harmonizálniuk a különböző országok érdeklődését, miközben megőrzik saját szuverenitásukat.

Hszi Csin-pingnek 2027-ben jár le a történelminek számító, harmadik ciklusa, és amennyiben azzal számolunk, hogy egy újabb ötéves periódusra már nem tartja a párt hatalomban a most 71 éves politikust, akkor az is fontos tényező lehet, hogy az elnököt lassan elkezdi szorítani az idő. Korábban több helyen is arról számoltak be különböző források, hogy

A kínai pártelnök egyik legfontosabb ambíciója, hogy vezetése alatt visszaállítsa Tajvan integritását Kína területén, ezzel maradandó nyomot hagyva a történelem lapjain.

A papírforma szerint még két év áll rendelkezésre, feltéve, hogy nem történik váratlan esemény, és a közös megegyezés sem dől meg újra. Kína legbefolyásosabb vezetőjének újraválasztása mindig is kérdéses volt. Az autokrata rendszerekben, ahol a vezetőt gyakran személyi kultusz övezi, mint Kínában, az elnök személyes ambíciói kulcsszerepet játszhatnak. Így tehát az idő múlása semmiképpen sem elhanyagolható tényező, hiszen ez befolyásolhatja a politikai tájat és a vezető jövőbeli döntéseit.

Külön érdekesség, hogy az amerikai indo-csendes-óceáni térségért felelős parancsnokságának az első embere, Samuel Paparo tábornok éppen arról beszélt 2024 elején, hogy 2027-re készen állhat a kínai haderő arra, hogy nagyszabású támadásba lendüljön, és megpróbálja bekebelezni a szigetet.

ha a konfliktus valóban kirobban, a helyzet rendkívül bonyolulttá válhat. Tajvan vezetése tisztában van azzal, hogy ha Kína tényleg mozgósítja erőit, az egy gyors és intenzív katonai akciót jelenthet, amelynek célja a sziget védelmi rendszerének gyors lebontása. A tajvaniak nemcsak a saját haderejük modernizálására összpontosítanak, hanem próbálnak szorosabb kapcsolatokat kialakítani szövetségeseikkel, hogy megerősítsék a közös védelmet. A kínai stratégiát valószínűleg alaposan megfontolják, és Pekingnek szüksége lesz egy erős narratívára, amely eltereli a figyelmet a valódi agresszióról. A propaganda eszközeivel próbálnák majd elérni, hogy a nemzetközi közvélemény a tajvani "szeparatisták" felelősségét hangsúlyozza, ezzel is próbálva legitimálni a katonai fellépést. A Dél-kínai-tenger térségében végrehajtott hadgyakorlatok nemcsak a katonai felkészülés jelei, hanem figyelmeztetések is a nyugati hatalmak számára. Az eddigi elrettentő intézkedések, mint például szankciók és diplomáciai nyomás, eddig sikeresnek bizonyultak, de a tajvani hatóságok tudják, hogy a helyzet bármikor megváltozhat. Ezért Tajvan nem ülhet tétlenül, hanem folyamatosan dolgozik a védelmi stratégiáján, hogy minden lehetséges forgatókönyvre felkészüljön, miközben igyekszik fenntartani a békét és stabilitást a régióban. Az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy ne csak a saját védelmükre, hanem a nemzetközi szövetségek megerősítésére is fókuszáljanak.

a sokszoros túlerővel szemben szinte esélytelenek, a cél inkább az, hogy addig húzzák az időt, ameddig meg nem érkezik az amerikai segítség (már ha érkezik, ugyebár).

Jelenleg nem tűnik valószínűnek, hogy a következő évben a kínai erők megindulnának a sziget irányába. Ennek fő oka Hszi Csin-ping pragmatikus megközelítése, amely valószínűvé teszi, hogy először megvárják, mit lép Washington új vezetője. Pekingben tisztában vannak azzal, hogy egy nagyszabású konfliktus nemcsak katonai veszteségeket vonna maga után, hanem a nyugati országok által bevezetett szankciókkal is szembe kellene nézniük, ami a már amúgy is gyengélkedő gazdaságot súlyosan érintené. Ugyanakkor sokféle vélemény létezik e kérdésben; egyesek szerint Tajvan megszerzése a pozitív következmények szempontjából messze felülmúlná a negatív hatásokat.

Egy dolog biztosnak látszik: a Tajvan körüli feszültség nem fog látványosan csökkenni 2025-ben sem.

A jelenlegi helyzetben kevés esély van arra, hogy Peking azonnal támadást indítson a sziget ellen, de a fokozódó katonai aktivitás újabb grandiózus hadgyakorlatokat vonhat maga után. Kulcsszerepet játszik majd az is, hogy Donald Trump végül valóban érvényesíti-e az évtizede fennálló amerikai katonai védelemre vonatkozó kötelezettségeket Tajpej irányába, vagy inkább az eddigi irányvonal megtartása mellett dönt, és így igyekszik még inkább megerősíteni a sziget védelmét. Bármilyen irányt is vesznek az események, egy dolog biztos: Tajvan továbbra is a két nagyhatalom érdeklődésének fókuszában marad, még akkor is, ha esetleg más, például a kereskedelmi konfliktusok szintén jelentős figyelmet kapnak.