Valóban szükségünk van az új autóra vagy a tágasabb otthonra? - Az önkéntes egyszerűség lehet a boldogság kulcsa.

Hol húzódik az a határ a fogyasztásban, amely felett már nem tapasztalunk több boldogságot? Meglepő módon, Takács-Sándor András humánökológus szerint ez a szint meglehetősen alacsony. Ő bemutatja, hogyan léphetünk szembe a válságba jutott fogyasztói társadalom kihívásaival anélkül, hogy teljesen elfordulnánk tőle. Az általa javasolt életstílus ugyanakkor némi lemondással járhat, de fontos megjegyezni, hogy ennek van egy másik, sokkal lényegesebb dimenziója is: a lehetőség egy gazdagabb és teljesebb élet megélésére.

Az éghajlatváltozás, a természeti katasztrófák, valamint a fokozódó gazdasági feszültségek és társadalmi egyenlőtlenségek mintha egy visszafordíthatatlan irányba terelnék civilizációnkat. A klímaszorongás és a világvégevárás már számos generáció hangulatát befolyásolja – vajon van-e még jövőjük, amiért érdemes lenne cselekedni? Takács-Sánta András, humánökológus és az ELTE oktatója úgy véli, hogy igen – ő a cselekvő reményben látja a megoldást. Elméleti alapjait a „Világeleje” című könyvében fejtette ki, amely 120 gyakorlati tanáccsal is szolgál azok számára, akik kételkednek az egyéni erőfeszítések hasznosságában vagy értelmében.

A boldogság megélésének kérdése rendkívül összetett, és már korábban is foglalkoztunk vele egy teljes adás keretében a zCast podcastunkban. Most azonban szeretnénk egy külön szegmenst kiemelni, amely kifejezetten az életünk talán legmeghatározóbb aspektusára, a boldogságra fókuszál. De vajon miként érhetjük el ezt az állapotot?

A kutató szerint jelenkorunkban, történelmi kontextusban szemlélve szélsőséges módon az anyagi javakra, a piacon megvásárolható termékekre és szolgáltatásokra fókuszálunk, és ezektől várjuk a minőségi emberi életet. Ezzel együtt a másik oldalon pedig sok mindent elvesztettünk, ami nem anyagi javakban mérhető.

"A könyvemnek az alcíme úgy szól, hogy A jó élet keresése az ökológiai válság korában.

Én nem kevesebbet állítok, mint hogy a mainál jobb minőségű életet érhetnénk el kisebb anyagi fogyasztás mellett, és erre kellene törekednünk.

Takács-Sánta András szavaival élve, fontos lenne, hogy életmódunkat mérsékeltebbé és fenntarthatóbbá formáljuk, egyben társadalmi igazságosságra is törekedjünk. Nyilvánvaló, hogy senki sem várhatja el a mélyszegénységben élőktől, hogy csökkentsék fogyasztásukat; sőt, éppen ellenkezőleg, az ő életminőségük javítása érdekében szükség lenne a fogyasztásuk növelésére. Ugyanakkor azzal is szembesülnünk kell, hogy sokan a világban túlfogyasztanak, és számukra elérkezett az idő, hogy önkéntes egyszerűségre váltva csökkentsék anyagi igényeiket. Az ilyen lépések segíthetnek abban, hogy egy fenntarthatóbb és igazságosabb jövőt építsünk.

Az ELTE oktatója szerint már Magyarországon is megjelent ez a fajta életmód-reprezentáció, amelyik azt mondja ki, hogy önkéntesen keressünk kevesebb pénzt, önkéntesen ne fogyasszunk annyit, viszont ezzel párhuzamosan felszabadíthatunk sok időt arra, hogy teljesebb emberi életet élhessünk.

Takács-Sánta arra bíztat mindenkit, hogy amennyire csak lehetséges, próbálja meg elkerülni a materiális szemléletmódot, és helyette fókuszáljon arra, hogy helyreállítsa a kapcsolatokat más emberekkel és a transzcendenssel. Az elveszett kapcsolódásaink újraépítése kulcsfontosságú lehet a belső harmónia és a valódi értékek megtalálásában.

"Nyilvánvaló, hogy alapvető fontosságú, hol töltjük az éjszakát, biztosítani kell, hogy ne szenvedjünk a hidegtől, és gondoskodnunk kell elegendő élelemről, de..."

Több empirikus szociálpszichológiai kutatás is rámutatott, hogy létezik egy kritikus fogyasztási szint, amely fölött a további anyagi javak beszerzése már nem jár együtt a megelégedettség szignifikáns növekedésével. Sőt, ezek a túlzott fogyasztási szokások akár az életminőségünk romlásához is vezethetnek.

Napi 8-10-12 órában benn vagyunk abban a mókuskerékben, ami kellemesebb vagy az életünket teljesebbé tevő tevékenységek elől veszi el az időt. Lehet, hogy anyagilag nagyon jól járunk vele, de a másik oldalon rengeteget vesztünk. Majd aztán életünk végén mondjuk azt, hogy de jó lett volna a szeretteinkkel több időt tölteni, vagy de jó lett volna egy kicsit szemlélődni és többet rácsodálkozni arra, hogy milyen gyönyörű ez a világ, amelyben élünk, ahelyett hogy egy új kocsiért, egy nagyobb házért vagy egy távolabbi utazásért gürcöltünk volna."

A kutató hangsúlyozza, hogy elengedhetetlen különbséget tennünk a valódi szükségleteink és az általunk támasztott igények között. Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy ezek az igények valóban belső késztetések-e, vagy csupán a külső világ, például a reklámok által ránk kényszerített fogyasztási vágyak. "Milyen üzenetet közvetítenek a reklámok? Az én tapasztalataim alapján az üzenet lényege, hogy minden problémára létezik egy termék vagy szolgáltatás, amit megvásárolhatsz, természetesen pénzért. Pedig sok emberi problémára ez távolról sem nyújt megoldást, mégis folyamatosan ezt a narratívát kapjuk."

A szakértő véleménye szerint a helyzet nem csupán az egyének szintjén áll fenn, hanem a teljes piaci fogyasztói kultúra válságban van, melyre sürgősen reagálnunk kellene. "A válság mélyülésével egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy elengedhetetlen a cselekvő remény irányába való elmozdulás: először is el kell ismernünk, hogy komoly problémák gyülekeznek ezzel a piaci fogyasztói kultúrával kapcsolatban, és rá kell jönnünk, hogy ez a rendszer fenntarthatatlan. Az alapoktól kell újragondolnunk mindent, és minden egyes elemet meg kell kérdőjeleznünk. Ez nem jelenti azt, hogy mindent el kellene vetnünk, csupán annyit, hogy olyan kérdéseket kellene feltennünk, amelyeket eddig nem merészkedtünk a saját életünkben boncolgatni: például a társadalmi intézményeinket vagy a gondolkodásunk mintáit is" - hangsúlyozza a humánökológus.