Az év végén várhatóan megnyílik a Biodóm, emellett az állatkert más területein is izgalmas fejlesztések vannak folyamatban.

Az év végére várhatóan megnyílik a látogatók előtt a Biodóm belső területe. Jelenleg is intenzíven zajlanak a kertészeti jellegű munkálatok, amelyek a projekt megvalósítását segítik elő. Eközben a Biodómhoz tartozó kifutók, amelyek már tavaly augusztus óta állatokkal vannak megtöltve, látogathatóak – tájékoztatta a Népszava kérdésére Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) szóvivője.
Bár a hatalmas költségeket felemésztő Biodóm bontása már korábban is felmerült, idén áprilisban Sós Endre, az állatkert főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az eredeti tervekkel ellentétben a befejezéshez szükséges 20-25 milliárd forint még mindig nem áll rendelkezésre. Ugyanakkor egy körülbelül 300-350 millió forintos befektetéssel létrehozható egy igazi városi oázis.
Az új koncepció alapján az 1,7 hektáros Biodóm nem fogja befogadni az orrszarvúakat, elefántokat és csimpánzokat. Az akvárium működtetésére sincs elegendő forrás, de a megfelelő növényzet kialakítása révén lehetőség nyílhat arra, hogy a Nagyszikla belsejében jelenleg élő állatok ide költözzenek.
A megnyíló Biodómért Sós Endre akkori közlése szerint nem kérnének külön belépőt. Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója kissé csodálkozott a felvetésen, ugyanis az állatkert működését 2024-ben 2,4 milliárd forinttal, idén 2,7 milliárddal támogatja a fővárosi önkormányzat. Tehát az önkormányzat idei költségvetésben egyetlen fillér sem szerepel fejlesztési célra.
Mint a lap írja, a terv megvalósítása azért is érdekes, mert közben az állatkert több részére is szemet vetett a szomszédos Fővárosi Nagycirkusz. Kovács Balázs, Lázár János miniszteri biztosa februárban vetette fel, hogy a Nyugati Pályaudvar mellé tervezett új cirkuszművészeti központot áthelyeznék a Városligetbe. Ott ugyan csak az állatkert rovására lehet terjeszkedni, de az állatkert a vasúti területen kaphatna cseretelket. Kovács akkor azt is mondta: a cirkusz és az állatkert közös üzemeltetésbe, fenntartásba kerülhetne, amelyhez hozzácsaphatnák a Biodómot is.
Erre ugyanakkor a főváros nem volt vevő. Áprilisban azonban kiderült, hogy a budapesti színházak közös működtetéséről szóló, a kormány és a főváros közötti finanszírozási szerződésébe bekerült egy, az állatkertet érintő passzus, miszerint a fővárosi önkormányzat eladja a felújított Lovarda területét a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ Nkft.-nek, míg a kapcsolódó területet használatba adja a Fővárosi Nagycirkusznak. A Fővárosi Közgyűlés akkor úgy döntött, hogy a megállapodás előtt vizsgálják meg ennek hatását az állatkert működésére, az intézmény akkreditációjára, valamint az állatmentő munkára.
Az állatkert szóvivője úgy nyilatkozott, hogy "Fekete Péter igazgató úr nyilvánvalóan folyamatosan próbálja meggyőzni a politikai döntéshozókat" a cirkusz számára területek biztosítása érdekében. Az első öt év során sikerült megakadályozni ezeket az elképzeléseket, azonban ezt követően már kénytelenek voltak átadni a 2018-ban felújított fedett lovardát használatra.
Hozzátette, az állatkertnek egyébként nincs baja se a cirkusszal, se Fekete Péterrel, feltéve, hogy nem az ő rovásukra akar terjeszkedni, lévén az állatkerti funkciók sérelme nélkül ez nem lehetséges.