Egy különös és váratlan szövetség formálódik az új hidegháború árnyékában: Európa úgy tűnik, hogy Kínát preferálja Amerika helyett.

Nils Gilman, az amerikai történész és jövőkutató véleménye szerint a világpolitika egy új, izgalmas korszak küszöbén áll.

Az ideológiai ellentétek helyett az energiaátmenet által kialakuló feszültségek válnak a középpontba.

A Berggruen Intézet vezető tanácsadója úgy látja, a 20. századot meghatározó demokrácia-autokrácia ellentét lezárult, és a globális hatalmi rendszer a zöldenergia és a fosszilis gazdaság közötti küzdelem köré szerveződik.

Szerinte a 2008-as pénzügyi válság és Donald Trump visszatérése a Fehér Házba zárta le a neoliberális globalizáció korszakát, és helyette a protekcionizmus, a kereskedelmi háborúk és a blokkok közötti erőpolitika tért vissza.

Gilman úgy véli, az új korszakban a fő választóvonalat az fogja meghatározni, hogy az országok miként reagálnak a fosszilis ipar ökológiai következményeire. Az egyik oldalon az energiafüggetlenségre törekvő, importőr országok - elsősorban Kína és Európa - állnak, amelyek iparilag és politikailag is a zöld átmenet felé mozdulnak. A másik oldalt az olaj- és gázkitermelő "petroállamok" - az Egyesült Államok, Oroszország és Szaúd-Arábia - alkotják, amelyeket közös érdek köt össze a dekarbonizáció elutasításában.

A történész megfogalmazása szerint egy "ökológiai hidegháború" bontakozik ki, ahol a fosszilis energiaforrások hívei akár kibertámadásokkal és dezinformációs kampányokkal próbálhatják meg megakadályozni a zöld infrastruktúra előretörését.

Gilman elképzelhetőnek tartja, hogy Európa és Kína ebben az új világrendben közeledni fog egymáshoz, annak ellenére, hogy politikai berendezkedésük alapvetően különbözik. Úgy látja, az európai országok egyre gyakrabban szembesülnek amerikai gazdasági zsarolással, miközben Kína stabil ipari partnerként kínál alternatívát a technológiai függetlenség felé vezető úton.

Egy francia külügyminisztériumi forrásra hivatkozva kijelentette, hogy ha Európának választania kellene az amerikai és a kínai technológiai alap között, jelenleg inkább Peking irányába hajlik. Ennek oka, hogy Kína nem lenne hajlandó beavatkozni a kontinens belső politikai ügyeibe. Gilman véleménye szerint...

Ez a gyakorlati alapú együttműködés háttérbe szoríthatja az emberi jogokkal kapcsolatos aggályokat, hiszen a klímaválság és a globális válságok idején a különböző kormányzati rendszerek közötti eltérések fokozatosan elvesztik relevanciájukat.

A történész véleménye szerint Kína szerepe a dekarbonizációs folyamatban elengedhetetlen. Az ország dominálja a napelemek előállítását, a globális termelés körülbelül 80%-át teszi ki, emellett a lítiumion-akkumulátorok 70%-át is ők gyártják. Ráadásul jelentős részesedéssel bírnak a szélenergia és a nukleáris technológiák terén is. Bár elismeri, hogy Kína továbbra is új szénerőműveket épít, úgy véli, hogy az energiamix folyamatosan a megújuló források felé mozdul el. Ezzel szemben az Egyesült Államok a szénhidrogének termelésének növelésére összpontosít, és Gilman szerint Trump stratégiája – amely az olaj globális elérhetőségének biztosítására irányul – az amerikai hagyományok folytatását jelenti, visszanyúlva a hetvenes évek gyakorlatához.

Úgy véli, még Trump távozása után sem valószínű, hogy Washington feladná olajalapú külpolitikai prioritásait.

hogy az "ökológiai hidegháború" során a különböző blokkzónákon belül is feszültségek növekedésére kell számítani, hasonlóan ahhoz, ami a 20. századi hidegháború alatt tapasztalható volt. Azt is megjegyzi, hogy Oroszország és Kína szövetsége meggyengülhet, amennyiben az Egyesült Államok által vezetett nyugati rendszer szétesni kezd. Irán helyzete pedig kiszámíthatatlan és instabil tényezővé válhat. A globális Dél országai közül sokan valószínűleg Kína irányába orientálódnak, mivel az ázsiai hatalom vonzó beruházásokat és technológiai megoldásokat kínál, mindezt anélkül, hogy politikai elvárásokat támasztana. Gilman hangsúlyozza, hogy ez a megközelítés sokkal vonzóbb lehet, mint a Nyugat által kínált, gyakran emberi jogi normákhoz kötött ajánlatok. A történész meglátása szerint a jövő geopolitikai tájképe rendkívül bonyolult és változékony lesz, ahol az erőviszonyok folyamatosan átrendeződnek.

a klímamultilateralizmus ma már kimerült: Kína beruházásai többet tettek a kibocsátáscsökkentésért, mint az összes eddigi COP-konferencia együttvéve.