Első olimpiai bajnokunk tiszteletére felcsendült az osztrák himnusz - 7.

Hetven éve, 1955. november 12-én halt meg Hajós Alfréd úszó, az első magyar olimpiai bajnok, posztumusz Ybl Miklós-díjas építész, aki szellemi olimpia legjobbja is volt.

1878. február 1-jén Budapesten látta meg a napvilágot Guttmann Arnold, egy szegény zsidó család legidősebb fia. Már négy éves korában belemerült a víz világába, és a Dunán, a Scholz-uszodában sajátította el az úszás alapjait. Tragikus fordulatként, tizenhárom éves korában apja a Dunába fulladt, de ez a szomorú esemény nem szegte kedvét az úszástól, sőt, továbbra is elkötelezetten folytatta a sportágat.

A főváros kikötőjében horgonyzó matrózoktól sajátította el a váltott karú úszás fortélyait, amely a korabeli mell- és oldalúszótechnikákhoz képest lényegesen eredményesebbnek bizonyult. Úszókarrierjét 1894-ben indította el a Magyar Úszó Egyesület színeiben.

A Markó utcai főreálgimnázium elvégzése után, a Műegyetemen szerzett építészmérnöki diplomát 1899-ben. Egyetemi évei alatt is aktívan sportolt, tornázott és futott is.

Egyike volt a korszak legtehetségesebb úszóinak, 17 évesen már Európa-bajnok volt.

Egy évvel később, ő volt az egyetlen úszó, aki bekerült az első magyar olimpiai csapatba, amely mindössze hét tagból állt. Az athéni játékokra való felkészülés során, mivel nem állt rendelkezésre hazai versenymedence, a Rudas fürdő kellemes, 27-28 fokos vizében végezte edzéseit.

Az 1896-os első modern olimpiai játékokon a magyar sport történetének mérföldköveként 100 és 1200 méteren is győzelmet arattak, ezzel megszerezve az ország első olimpiai aranyérmeit. Az úszóversenyekre április 11-én került sor Pireuszban, ahol a Zea-öböl hűvös, 10-12 fokos, vad hullámzású vizében mérték össze tudásukat a versenyzők.

Az úszás stílusának szabályozása még nem létezett, miközben más nemzetek a mellúszásra összpontosítottak. Hajós a magyar tempónak nevezett, a matrózoktól származó technikát választotta, amelyet továbbfejlesztett. Ez a stílus a karmozgást lábútemmel egészítette ki, és lényegében a modern gyorsúszásnak felelt meg.

A 100 méteres verseny rajtjához az öböl közepén kifeszített kötélhez gőzhajóval érkeztek a versenyzők. Amint a startpisztoly eldördült, Hajós kirobbanó sebességgel indult, és végül ő érte el elsőként a célt jelző kötelet, méghozzá 1:22,2 perces idővel.

A pisztolylövés éles dörrenése jelezte a rajtot, és én azonnal belevetettem magam a tarajos, jéghideg víz habjaiba... Szinte észre sem vettem, ahogy a víz alatt kifeszített kötél horzsolja a bőröm, csak úsztam, úszni akartam... A helyezésemre sem figyeltem, csak a célomra koncentráltam. Még fel sem tudtam ocsúdni, amikor a távolból egyre erősödő moraj és a tömeg zúgása jelezte, hogy a versenyzők már a célba értek. Hirtelen a kiáltások között felhangzottak a "Zito I Hungáriái!" és "Éljen Magyarország!" szavai, miközben a versenybíróság hajóján a legmagasabb árbocra lassan felhúzták Stobbe Ferenc bokrétaünnepi zászlaját.

A zenekar hangosan belekezdett az osztrák himnuszba, ám hirtelen minden elnémult. A váratlan csendben néhány ember ajkán felcsendültek a magyar himnusz dallamai. Az volt az érzésem, hogy a kis magyar közösség tagjai intették le a zenekart, és együtt énekelték el a nemzeti himnuszunkat, mintha ezzel is kifejezték volna hovatartozásukat és büszkeségüket.

Sikerült!... Sikerült!... 1:22.2 másodperces idővel diadalmaskodtam az olimpiák történetének első úszóversenyén. (Érdemes megjegyezni, hogy az ókori olimpiai játékok idején nem tartottak úszóversenyeket.)

Hajós 500 méteren is szeretett volna rajthoz állni, de sajnos késlekedett a kezdésről, így végül volt lehetősége pihenni az 1200 méteres megmérettetésre. Amikor elrajtolt a hajófedélzetről, egy hatalmas előnyre tett szert, hiszen hatvan méterrel megelőzte a mezőnyt, miközben riválisai sorra feladták a harcot a dermesztően hideg vízben. Végül lenyűgöző 18:22,1 perces idővel hódította el a győzelmet.

A közönség lelkes üdvrivalgásban tört ki, és másnap a görög sajtóban már a "magyar delfin" néven emlegették. A zárófogadáson a király kíváncsian kérdezte tőle: "Honnan tanultad meg ennyire profin az úszást?" Amire ő mosolyogva, nagy nevetést kiváltva így felelt: "A vízben."

1896-ban újra diadalmaskodott Bécsben a nem hivatalos úszó Európa-bajnokságon, ezt követően, mindössze 19 évesen, búcsút intett úszópályafutásának. Ezt követően a tornászathoz fordult, ahol szintén figyelemre méltó eredményeket ért el atlétaként.

Később labdarúgóvá avanzsálódtak, és a Budapesti Torna Club (BTC) színeiben tűnt fel 1897-ben, amikor is a Millenáris pályán megrendezésre került az első magyar labdarúgó-mérkőzés. Ezen a mérkőzésen nemcsak a hazai sportág történetének fontos pillanata volt, hanem a nemzetközi színtéren való bemutatkozásuk során is részt vett. A BTC-vel 1901-ben és egy évvel később két alkalommal is elhódította a magyar bajnoki címet, ráadásul 1902-ben ő vezette az első magyar labdarúgó-válogatottat csapatkapitányként. Az aktív sportolástól 1904-ben vonult vissza, de öröksége a magyar labdarúgásban máig él.

1906-ban szövetségi kapitány lett, sőt még játékvezetőként is működött. Az 1900-as évek elején neves újságírónak számított, a Sport-Világ című lap az ő szerkesztésében jelent meg.

Építészeti pályafutása kiemelkedő jelentőséggel bír. Munkái széles spektrumot ölelnek fel, a sokszínű eklektikától és a szecessziós stílustól egészen a modern formanyelvek alkalmazásáig. Az egyetem befejezése után először Alpár Ignác, majd később Lechner Ödön műhelyében gyarapította tudását. 1907-től Villányi Jánossal közösen alakítottak ki egy független építészeti irodát, amely lehetőséget biztosított számukra az önálló alkotásra.

Első jelentős megrendelésük a Magyarországi Református Egyház zsinati székházának megtervezése volt, majd az 1915-ben átadott debreceni Aranybika Szálló tette építészként is országosan ismertté Hajós nevét.

A két világháború között már önálló építészirodát vezetve főleg sportcélú létesítmények tervezésével foglalkozott. Elsőként az 1922-ben átadott, UTE számára tervezett stadionja valósult meg a Megyeri úton. Ez volt az első magyar létesítmény, amely a stadion nevet kapta, és az első ilyen, amely vasbetonból készült.

1924-ben Lauber Dezsővel közösen alkották meg az "Ideális stadion" című tervet, amely az olimpiai művészeti versenyeken Párizsban ezüstérmet szerzett. Érdekesség, hogy az aranyérmet nem osztották ki az adott évben.

1930-ban adták át az általa tervezett, és ma nevét viselő margitszigeti fedett sportuszodát, amit a vasbeton-szerkezet lehetőségének merész kihasználása, korszerű tér- és homlokzatformák jellemeznek.

A zsidótörvények súlya sokáig elkerülte, ám a nyilas hatalom idején neki is a rejtekhelyek világában kellett élnie. 1945 után nem nyithatta meg újra irodáját, de irányítása alatt álltak a Vajdahunyadvár, a Tőzsdepalota és számos más középület helyreállítási projektjei. Munkáját még a sztahanovista kitüntetéssel is elismerték.

Utolsó épülete a kelenföldi művelődési ház volt 1955-ben.

Hajós Alfréd 77 esztendős korában hunyt el Budapesten, és végső nyughelye a Kozma utcai izraelita temetőben található. Nevét számos iskola, utca, emléktábla és emlékmű őrzi, így öröksége tovább él a következő generációkban.

1966-ban az Egyesült Államokban, Fort Lauderdale városában beválasztották az úszás halhatatlanná vált ikonikus alakjai közé, az International Swimming Hall of Fame tagjai közé. Ezt követően, 2002-ben posztumusz elnyerte a Magyar Örökség-díjat, majd 2010-ben a Ybl Miklós-díjat is, szintén posztumusz módon.

2013-ban, posztumusz elismerésként, a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába emelték. Hagyatékának megőrzésére és ápolására 2002-ben megalakult a Hajós Alfréd Társaság. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2024-ben új díjat alapított, a BME Hajós Alfréd-díjat, amelyet az év legkiválóbb hallgató-sportolójának ítélnek oda.